„El kell hinniük a lányoknak, hogy nem véletlenül játszanak az Újpestben!”

Lány U19-es Fehér csapatunk edzője, Kis-Kurgyis Gábor már gyermekként az Újpestnek szurkolt, így edzőként is át tudja adni tanítványainak, hogy mit jelent ebben a klubban játszani. Az U19-es Lila csapatunk másodedzői tisztségét is betöltő szakemberünk felidézte edzői pályafutását, beszélt a csapat teljesítményéről és a fiú és a lány labdarúgás közti különbségekről is. Interjú.

WEBKKG 0418

– Hogy jött az életedbe a foci, miért akartál edző lenni? Mióta űzöd ezt a szakmát?
– A sorozatos térdműtéteim után tudtam, hogy nem lesz hosszú aktív labdarúgó-pályafutásom, azonban mindig közel állt hozzám a labdarúgás. A rehabilitációs időszak alatt döntöttem el, hogy edző szeretnék lenni. Eleinte óvodákban dolgoztam, nagypályás edző pedig a Vízműveknél lettem, ahol az U19-es fiú csapatot vezettem.

– Tavaly augusztusban csatlakoztál hozzánk, hogyan élted meg a váltást, milyen Újpesten dolgozni?
– Vidéki srácként, gyerekkorom óta ennek a klubnak szurkolok, így óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt edzősködhetek, hiszen Magyarországon az Újpestnél feljebb nincsen.

– Milyen szálakkal kötődsz a klubhoz, régebben is szurkoltál a lila-fehéreknek?
– Budapesttől messze nőttem fel, de édesapámmal így is rengeteg Újpest-meccsre mentünk ki, majd amikor az egyetem miatt felköltöztem a fővárosba, könnyebben tudtam kilátogatni a mérkőzésekre. Összeségében már több, mint tizenöt éve élek Budapesten, és most már több, mint nyolc éve, hogy itt lakom Újpesten, ráadásul már a kislányom is itt született.

– Milyen szempontok alapján alakítottad ki a csapatodat nyáron? Mennyire beszélhetünk egy fix keretről, vagy folytonos a mozgás a Lila és a Fehér csapat között?
– Ősszel több játékosunk is játszott mindkét csapatban, de egyáltalán nem az előnyszerzés miatt, sokkal inkább azért, mert voltak olyan lányok, akiknek így volt kényelmesebb időbeosztás szempontjából. Télen viszont az MLSZ kérésére változtatnunk kellett, és azok a játékosok, akik a Fehér csapatba vannak bejegyezve, tavasszal már nem játszhatnak a Lila csapatban és fordítva. Ezért úgy osztottuk el a lányokat, hogy mindkét együttes tisztességgel helyt álljon a saját bajnokságában.

WEB 2KKG 0418

– Jelenleg az U19-es lány Fehér csapatunknak vagy a vezetőedzője, amely második a bajnokságában. Milyen célt tűztetek ki magatok elé a szezon elején? Hogy érzed, mi kell ahhoz, hogy megnyerjétek a bajnokságot?
– Sokan mondják, hogy az utánpótlásban nem számít az eredmény, ez részben igaz is, de aki dolgozik vagy dolgozott ebben a szakmában, az tudja, hogy ha nem is elsődlegesen, de azért számít, és a lányokon is látjuk, hogy ez mennyire foglalkoztatja őket. Míg a Lila csapatnál az év eleji célunk az első hely volt, addig a Fehérnél az, hogy a dobogón végezzünk, mindkettő együttesünknél reális esélyt látok ezekre.

– Miért nem jött össze a bajnoki cím a Fehér csapattal? Hogyan alakul a következő idény? Melyik bajnokságban indulhattok?
– Volt pár rosszabb meccse a Fehér csapatnak, így sajnos már nagyon csekély esélyünk van arra, hogy bajnokok legyünk, a hátralévő egy meccsünket meg kell nyernünk, hogy biztos legyen a dobogó. Jó úton haladunk, hiszen az utóbbi négy mérkőzésen egy döntetlen mellett háromszor nyertünk. Nem tudjuk, milyen bajnokságban indulunk a következő szezonban, hiszen több változat is fennáll, viszont jó hírnek számít a jövőre nézve, hogy az Újpest női labdarúgó szekciója kiemelt képzési központnak lett minősítve a 2025-2026-os idénytől.

– Hogy néz ki egy átlagos hét a csapatnál? Milyen típusú edzéseitek vannak, mennyire változó a létszám ezeken? Milyen gyakran játszanak fel az U16-osok hozzátok, mennyi lehetőséget adsz nekik?
– Együtt edz a Lila és a Fehér csapat, csak a bajnoki mérkőzésekre válunk szét. Heti négy edzésünk van, általában kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken, de ez a mérkőzések napjától is függ. Sajnos a szövetség döntése az U16-osoknak is szól, tehát ha pályára lépnek az U19 Lila csapatban, akkor Fehérben már nem játszhatnak, és fordítva. Figyelembe véve az alacsony létszámukat, őket sem szeretnék szétszakítani, de igyekszünk lehetőséget adni számukra is. Próbáljuk elkerülni a kiégést, nem akarjuk túljátszani a lányokat, hiszen a nagypályás mérkőzések mellett zajlik a futsalbajnokság is, ahol az U17-esek küzdenek a bajnoki címért.

– A lány U17-es futsalcsapattal is ti foglalkoztok, amely most vívja a bajnoki döntőt. Az első mérkőzésen 5–3-ra kikaptatok az ASTRA-tól, azonban a visszavágót hazai pályán játszátok április 23-án, szerdán. Hogy érzed mi kell ahhoz, hogy megfordítsátok a párharcot?
– Abszolút reális, hogy megnyerjük a bajnokságot, hiszen kiemelkedő csapatunk van. Az előző mérkőzéshez képest, amire szükségünk lesz, az több koncentráció és jobban kell támogatniuk a lányoknak egymást. Nem szabad ráfeszülniük a meccsre, élvezzék a játékot, ahogy eddig is tették a bajnokság alatt.

– Sokan már az NB II-es csapatban is szerepelnek az U19-es korosztályból, pontosan hány játékosodra számít hétről hétre Oroszi Sándor? Milyen érzés, hogy ennyit fejlődtek a lányok a kezeid alatt?
– Több játékos legalább heti egyszer a felnőtt csapatban edz, s vannak akik pályára is lépnek náluk, aminek örülünk, hiszen jó látni, hogy jó úton haladunk a célunk felé, ami az, hogy minél több lehetőséget kapjanak a lányok Oroszi Sándornál, akár az edzéseken, akár a mérkőzéseken. Sokszor ülünk le a másodosztályú csapatunk szakmai stábjával, s elmondjuk nekik, szerintünk kik lennének alkalmasak akár csak próbajátékra, és ha ők is egyetértenek velünk az pedig jó visszacsatolás számunkra, hiszen tudjuk, hogy jó munkát végzünk.

WEB 3KKG 0418

– Idén tavasszal a Lila csapat csak a Debrecentől, a Fehér pedig csak a Kaposvártól kapott ki, mennyire vagy elégedett a lányok munkájával? Miben kell mindenképp fejlődniük?
– Minden ponton odateszik magukat a játékosaink, legyen az  edzés vagy mérkőzés. A bajnokságban néhány rosszabb meccs előfordul, ilyen még a legjobbakkal is megesik. A Fehér csapat szempontjából fájóbb a pontvesztés, hiszen azokon is múlt a bajnoki cím, de a labdarúgás ilyen. Ha azon az úton haladunk tovább, amin eddig is, akkor nem lesz gond a jövőben. Hogy profi labdarúgó válhasson a lányokból, fejleszteniük kell az önbizalmukat, el kell hinniük magukról, hogy jó játékosok, hogy csapatként is erősek, és nem véletlenül játszanak az Újpestben. Utóbbi esetében nehéz helyzetben vagyunk, hiszen ellenünk mindenki jobban felszívja magát, az ellenfeleknek ez a legnagyobb erőmérő, ezért nekünk is száztíz százalékot kell beleadnunk minden mérkőzésünkbe. Az összes találkozó előtt elmondom a lányoknak az öltözőben, hogy egy meccsre rengeteg tényező tud hatást gyakorolni, mint például a pálya minősége, az időjárás, az ellenfél, egyedül egy dolgot nem lehet befolyásolni, azt, hogy mi hogyan állunk hozzá a találkozóhoz. Motivációs célunk, hogy eredménytől függetlenül úgy zárják a napot a játékosaink, hogy azt érezzék, mindent megtettek a pályán.

– Bár most lányokkal foglalkozol, régebben fiú csapatokat is edzettél. Milyen fő különbségeket veszel észre a két nem között? Hogyan tudod ezeket kezelni, mire kell kiemelten figyelni a lányoknál, amire a fiúknál nem annyira, és fordítva? (Gondolok itt mentális, technikai, fizikai vagy emberi különbségekre)
– Mentális szempontból kell jobban odafigyelni a lányokra. Bármikor megkereshetnek a problémáikkal, legyenek azok szakmai vagy magánéleti gondok. A fiúk bizalmát általában könnyebb elnyerni, de szerencsére úgy érzem, hogy a lányok is maximálisan megbíznak bennem. Fizikálisan teljesen más a mérkőzések jellege, a női fociban kevesebb a testi kontakt, viszont amikor van, akkor sokkal indulatosabb, mint a srácoknál. Szerencsés helyzetben vagyunk, mint edzők, mert olyan kvalitású játékosokkal dolgozunk, akiktől bármit kérünk, megcsinálják. Taktikailag látni hiányosságokat a fiúkhoz képest, ami azért is lehet, mert kevesebb mérkőzést néznek otthon vagy élőben, de abszolút fogékonyak a lányok, úgyhogy az ilyen jellegű dolgokat is könnyű nekik megtanítani. Igyekszünk átadni nekik az Újpest-életérzést, kivisszük őket a stadionba, hogy az ilyen típusú meccseket is megtapasztalják.

– Mennyire új neked a női labdarúgásban betöltött szereped? miket a legnehezebb megtanulnod ebben a szakmában, hogyan tudod képezni magadat? Milyen segítségekre van szükséged a kollégáidtól, ők mekkora részt vállalnak a csapat sikereiben?
– Eleinte a beilleszkedésem volt kérdéses, de hamar megtaláltam a lányokkal az összhangot, azonnal segítőkészek és befogadóak voltak. Rengeteg segítséget kaptam Balogh Bence, női szekcióvezetőtől, és más kollégáktól is. Szakmailag is fejlődtem ebben az egy évben, hiszen decemberben megszereztem az UEFA C-diplomát, jövőre jelentkezem az UEFA B-licences képzésre, hogy ezen a ranglétrán is előreléphessek. Az új környezet felrázott, hiszen új impulzusok értek. Abban kell fejlődnöm, hogy jobban kezeljem, amikor egy játékosunknál eltörik a mécses egy belépőt követően, mert a fiúknál ilyen esetek sokkal ritkábban fordultak elő.

– Van valamilyen hobbid, amit a focin kívül űzöl? Ha igen, mi az, hogyan találkoztál vele, miért szerettél bele?
– Rengeteget kerékpározom, rendszeresen követem a biciklis versenyeket is. Néhány éve beszereztem egy kerékpárt, és azóta – amennyire a térdem engedi – gyakrabban űzöm ezt a sportágat.

– Mik a hosszú távú terveid a karrieredben? Szeretnél valamikor felnőtt csapat edzője lenni, vagy szívesebben dolgoznál továbbra is az utánpótlásban?
– Pár évig még az utánpótlásban képzelem el magamat, viszont minden edzőnek az a célja, hogy egyszer felnőtt csapat vezetőedzője lehessen, így természetesen én is erre vágyom.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.