Esélyeshez méltóan, de a vártnál gyengébb helyzetkihasználással nyert a tabella ötödik helyén álló Tigre HFC Vasad vendégeként 2–0-ra és visszavette a tabella első helyét a másodosztály Keleti csoportjában az Egertől az Újpest FC női labdarúgócsapata.
Mint ismert, a mieink a bajnokság tavaszi szezonjának kezdetén 9–0-ra nyertek a létszámhiányosan kiálló FC Hatvan vendégeként a 22. percben félbeszakadt mérkőzésen. A lila-fehérek számára fontos volt a gólkülönbség javítása, hiszen a végelszámolásnál akár ez is döntő lehet, amit mutat, hogy múlt hét végén közvetlen riválisunk, az Eger 90 perc alatt nyert 25–1-re, ezzel a mieinknél eggyel jobb gólkülönbsége miatt – egy meccsel többet játszva – átvette a vezetést a tabellán.
Oroszi Sándor csapatának így egyértelmű célja volt a győzelem az ötödik helyezett Vasad otthonában, hiszen a három ponttal Szőcs Rékáék visszavehették az első helyet.
Női labdarúgócsapatunk az első újpesti együttes, amely Vasadra látogatott, a helyi klub vezetőségében pedig több Újpest-szurkoló is van, őket pedig egy NB I-es és női focistáink által aláírt zászlóval ajándékoztuk meg.
Az ünnepi pillanatok után a meccs elején is ünnepelhettek a mieink, hiszen bő tíz perc elteltével Oláh Adrienn és Kardosi Blanka góljaival hamar elléptünk kettővel, de ezután hiába volt temérdek helyzetünk, a szünetig nem tudtuk növelni a különbséget a lelkesen, önfeláldozóan védekező hazaiakkal szemben.
A játék képe a fordulás után sem változott, jobbára a mieinknek voltak helyzeteik, s bár újabb gólt a második félidőben sem tudtunk szerezni, a 2–0-s győzelemmel így is visszaálltunk a tabella élére.
“Az első félidőben kilencven-tíz százalék volt a labdabirtoklási arány a javunkra, gyorsan szereztünk két gólt, amely után jónéhány helyzetünk volt, kézben tartottuk a mérkőzést, de sokkal több is lehetett volna. A második félidőt ott folytattuk, ahol abbahagytuk: mi birtokoltuk a labdát, az ellenfél beállt védekezni és szinte csak egy-egy kontrából tudott átjönni a mi térfelünkre, de a helyzetkihasználásban nagyon indiszponáltak voltunk, még a lövőhelyzetnél is cseleztünk, vagy passzoltunk még egyet, szóval kicsit túljátszottuk magunkat, de ha minden mérkőzést megnyerünk kettő nullra, akkor nem érdekel a helyzetkihasználás” – értékelt Oroszi Sándor, női labdarúgócsapatunk vezetőedzője.
A mieink legközelebb április 5-én, szombaton, 15.30-tól lépnek pályára, amikor a 16. fordulóban a Nyíregyháza Spartacust látják vendégül a Bánka Kristóf Sportközpontban.
Női NB II, Keleti csoport, 15. forduló
Tigre HFC Vasad–Újpest FC 0–2 (0–2)
Vasadi Sportpálya. V.: Décsi (Ács, Butkai)
ÚJPEST: Szőcs – Buchmüller (Sallai, 79.), Kókai, Véglás (Bodor, 65.), Kreisz – Dencz, Kardosi – Nagy L., Oláh A., Kerekes (Szalontai, 65.) – Katona V. (Bakó, 79.)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Oláh A. (6.), Kardosi (12.)