Pazar idényt tudhat maga mögött lány U19-es korosztályunk, hiszen Gallai Dávid vezette Lila együttesünk bajnoki címet szerzett a Regionális bajnokság Észak-Keleti csoportjában, míg Kis-Kurgyis Gábor által irányított Fehér csapatunk bár sokáig versenyben volt a dobogós helyezésekért, végül a negyedik helyen zárta a Regionális bajnokság Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit.
Lány U19 – MLSZ, Regionális, Észak-Kelet
Gallai Dávid lányai kiemelkedő őszt produkáltak, hiszen mind a kilenc meccsüket megnyerve, a tabella éléről fordultak a tavaszra, ahol ugyan bár becsúszott egy váratlan vereség hazai pályán a DEAC ellen, ám a mieink magabiztosan megnyerték idegenben az Eger elleni, bajnoki címről döntő rangadót, s 18 meccsen elért 17 sikerrel, 163 lőtt, illetve csupán kilenc kapott góllal lettek aranyérmesek.
“A mögöttünk hagyott szezon rendkívül tanulságos és egyben örömteli volt számomra edzőként. Csapatunk kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen megnyerte a bajnokságot. Ugyanakkor a legnagyobb örömet számomra mégsem kizárólag az eredmény hozta, hanem az a fejlődés, amely a szezon során végig érezhető volt — mind egyéni, mind csapatszinten. A nyáron gyakorlatilag egy új csapatot építettünk, amelynek egyik fő célja a közösség formálása volt. Már a kezdetektől tudatosítottuk: az eredményesség másodlagos, a hangsúlyt inkább az egyéni és csapatszintű fejlődésre helyeztük. Ennek a szemléletnek köszönhetően a játékosok bátrabban merték vállalni a kockázatot, fejlődtek technikailag, taktikailag, és nem utolsósorban mentálisan is. Edzőként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy egy ennyire karakteres, céltudatos és motivált csapat formálódott a kezem alatt. Hétről hétre tapasztalhattam, ahogyan a közös munka eredménye egyre látványosabbá vált. A játékosok fegyelmezettsége, elhivatottsága és egymás iránti tisztelete adta meg azt a stabil alapot, amelyre felépíthettük a sikeres szezont. Bízom benne, hogy a közös élmények és tapasztalatok hosszú távon is meghatározóak lesznek a játékosok pályafutásában, és a csapat minden tagja büszkén gondol majd vissza erre a szezonra — nemcsak a bajnoki cím miatt, hanem a közösen bejárt út és a folyamatos fejlődés élménye miatt is. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a csapat sikeréhez: a játékosoknak, a szülőknek és a stábnak egyaránt” – értékelt Gallai Dávid U19-es lány csapatunk vezetőedzője.
Lány U19 Csíkos – MLSZ, Regionális, Dél-Nyugat
Kis-Kurgyis Gábor vezette Fehér együttesünk is jó ősz után tavasszal sokáig versenyben volt a dobogós helyezésekért, de az utolsó fordulóban 4–3-as vereséget szenvedett a Szekszárdi UFC-től, amelyben több olyan labdarúgó is játszott, akik az élvonalbeli csapatban pallérozódtak.
“A lányokat nagyon sok új impulzus érte az idény elején, átalakulás a klub életében, új edzők, kellett egy kis idő, amíg megszokták az új rendet, de azt gondolom, hogy maximálisan partnerek voltak mindenben, így mindenki gyorsan be tudott illeszkedni, játékosoktól kezdve edzőkön át. Az őszi szezonban azért még bőven "ismerkedtünk" egymással, ettől függetlenül abszolút jól szerepeltünk, két vereség, és egy döntetlen mellett a többi mérkőzésünket megnyertük, végig ott voltunk a dobogós helyezések valamelyikén. Tavaszra így relatíve jó helyzetből vártuk a folytatást, jöttek is az eredmények, és az utolsó fordulóig mindössze egy vereséggel álltunk. Úgy jött ki a lépés, hogy az utolsó forduló döntött arról, hogy mi, vagy ellenfelünk ott lesz-e a dobogón. Sajnos négy hármas vereséget szenvedtünk, ellenfelünk több, NBI-ben stabilan játszó játékossal megerősítve érkezett erre a mérkőzésre, de az egész találkozón jó mentalitással küzdöttünk, hajtottunk, megtettünk mindent, sajnos így alakult, így éppen lecsúsztunk a dobogóról, és a negyedik helyen végeztünk. Egész szezonunkra az volt a jellemző, hogy a szerencsével végig elég hadilábon álltunk, nem is emlékszek egy olyan meccsre sem, ahol legalább egy pici szerencsénk lett volna, pedig a lányok tényleg mindent megtettek. Persze, akadt egy-két meccs, amit elszúrtunk, és azokon ment el akár a bajnoki cím is, de a dobogó abszolút, de nincs ezzel semmi gond, most ez volt "megírva". Mondtam a lányoknak tavasszal, hogy ha most kezdenénk újra a bajnokságot az elejétől, így, hogy már majdnem egy éve ismerjük egymást, biztos vagyok benne, hogy komoly esélyünk lenne az első hely megszerzésére, de a futballban nincsen ha, ez a szezon így alakult – összességében így volt jó. Abszolút pozitívum az, hogy a lányok milyen mentalitással edzenek hétről hétre, hogy milyen elánnal mennek bele a mérkőzésekbe, rengeteget fejlődtek egyénileg, és csapatként is, és tulajdonképpen ez a fő cél, ezért dolgozunk, hogy mindent biztosítsunk nekik annak érdekében, hogy minél jobb játékosok legyenek csapatként, és egyénileg is. Emellett igyekszünk nekik olyan emberi értékeket is adni, ami fontos lehet majd a "nagybetűs" életben, de azt gondolom ezzel egyáltalán nincsen gondunk, emberileg is nagyon rendben vannak a lányok. Továbbá folyamatosan azon vagyunk, hogy átadjuk nekik, hogy mit jelent újpestinek lenni, mi az az igazi Újpest.-letérzés. Kialakult egy jó közösség is, azt hiszem, erre tudunk építeni a jövőben, és kell is. Hála Istennek egy szinttel sikerült feljebb lépnünk klubszinten is, így, hogy megkaptuk a Kiemelt Képzési Központ státuszt a lányoknál, ez egy nagy eredmény a szekciónak, és a klubnak, nagyon keményen megdolgoztak ezért a lányok is, és mondhatom, hogy mi edzők is. Külön büszkeség, hogy mindkét csapatunkból nagyon sok játékosunk edzett, vagy akár be is mutatkozott a felnőtt csapatban, ami abszolút jó jel a jövőre nézve. Nem mellesleg, Lila csapatunk megnyerte a bajnokságot, amiért nagyon büszkék vagyunk a lányokra! Összességében jó szezon volt, persze talán a helyezés miatt félig üres, és félig tele az a bizonyos pohár, de ez már csak ilyen, és nem is ez a legfontosabb! Ugyanezzel az elánnal dolgozunk tovább, és azt gondolom szép dolgok várnak itt a lányokra Újpesten! Én nagyon köszönöm ezt a szezont a lányoknak, és a kollégáknak is, első szezonom volt a női futballban, de azt mondhatom, hogy legyen még nagyon sok! Büszke vagyok rá, hogy itt és, hogy velük dolgozhatok! Hajrá Újpest! Hajrá Lilák!" – fogalmazott Kis-Kurgyis Gábor, U19-es Fehér lány csapatunk vezeteőedzője.