Megérdemelt 4–1-es győzelmet aratott a harmadik helyezett Csepel TC vendégeként a másodosztály Keleti csoportját veretlenül vezető női labdarúgócsapatunk a bajnokság 19. fordulójában.
Bár a Csepel védelme eleinte jól zárt, a mieink az első perctől érvényre juttatták akaratukat, s az első tizenöt percben még nem mentek be a helyzeteink, de a 18.-ban egy jobb oldali beadásra középen tökéletes ütemben érkezett Oláh Adrienn, aki a kapuba bólintott. A Csepelnek ezután volt ugyan egy kapura lövése, amit Szőcs Réka könnyedén védett, de újabb kimaradt helyzetünket követően a játékrész derekán már megdupláztuk a különbséget, amikor Kreisz Náni kapott remek kiugratást a bal oldalon, majd tőle a hosszún érkező Nagy Lilla elé került a labda, aki értékesítette helyzetét. 0–2
Szünetig több góllal is növelhettük volna előnyünket, hiszen Nagy Lilla, Oláh Adrienn, Kerekes Krisztina vagy éppen Soós Réka előtt is adódott óriási lehetőség, amiket nem sikerült értékesítenünk, aztán a játékrész hajrájában egy lesgyanús szituáció után szépített a Csepel, de erre egy perccel később válaszoltunk Oláh Adrienn révén. 1–3
A második félidőt bátor játékkal nyitották a hazaiak, akik egy emeléssel kínálták meg Szőcs Rékát, akinek a léc alól kellett szögletre paskolnia a labdát, de ezt leszámítva a mieink érvényesítették akaratulat a fordulás után is. Soós Réka pedig egy szép tekeréssel vétette észre magát az 56. percben, tovább növelve előnyünket. Ezután csökkent a mérkőzés irama, sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk, a mieink pedig előnyüket magabiztosan megőrizve győztek 4–1-re Csepelen és tettek újabb lépést a feljutás felé.
„Az első félidőben nagyobb ellenállást tanúsított a hazai csapat, egész jó volt a játék a mezőnyben és az iram is, de a góljainkkal már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. A második elején rátettünk még egy lapáttal, utána viszont ellaposodott a meccs. A labdabirtoklás, a helyzetkialakítás tekintetében megérdemelt győzelmet arattunk” – értékelt Oroszi Sándor, csapatunk vezetőedzője.
A mieinknek nem lesz sok idejük a következő mérkőzésig, hiszen május 1-jén, csütörtökön, 10 órától a Vasas Kubala Akadémiát fogadják a Bánka Kristóf Sportközpontban.
Női NB II, Keleti csoport, 19. forduló
Csepel TC–Újpest FC 1–4 (1–3)
Csepel TC Stadion. V.: Király Sz., (Bognár B., Sudiczky)
ÚJPEST: Szőcs – Kerekes (Szili, 83.), Kókai, Véglás (Bodor, 83.), Kreisz – Kardosi (Szalontai, 31.), Dencz (Enyedy, 73.) – Nagy L. (Bakó, 83.), Oláh A., Soós – Katona V. (Sallai, 73.)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Hári (42.), ill. Oláh A. (19., 43.), Nagy L. (24.), Soós (56.)