Nyáron, a DVTK-tól érkezett az Újpest női labdarúgócsapatához és rögtön vezére lett a másodosztály Keleti csoportját vezető lila-fehéreknek Oláh Adrienn, aki kétszeres magyar bajnokként, Magyar Kupa-győztesként, magyar válogatottként, Bajnokok Ligája-tapasztalattal rendelkező játékosként igazolt a IV. kerületbe, de nemcsak játékosként dolgozik, hiszen az U5-ös és az U6-os korosztály edzőjeként a jövő tehetségeivel is foglalkozik – ez pedig nagy élmény számára. Interjú Oláh Adriennel.
– Nyáron igazoltál az NB II Keleti csoportjában feljutásra pályázó csapatunkhoz. Kétszeres magyar bajnokként, Magyar Kupa-győztesként, a válogatottban is pályára lépő játékosként miért döntöttél így?
– Új motivációt, célokat és impulzust kerestem, miután az elmúlt két évet Miskolcon töltöttem. Nagyon szerettem, jól éreztem magam, bíztak bennem az edzőim, a csapattársaim, de személyes okból úgy döntöttem, hogy az életemnek új impulzusokra van szüksége és szerettem volna egy új fázisba lépni, szerettem volna más feladatokat is ellátni és kipróbálni. Volt egy megkeresésem, hogy Újpesten komoly célok lesznek, fel akarnak jutni és ahhoz minden meccset meg kell nyerni. Innentől kezdve az volt a legnagyobb motiváció, hogy egy olyan csapatot hozzunk létre – aminek én is tagja lehetek –, amellyel veretlenül nyerjük meg a bajnokságot és jutunk fel az NB I-be és az élvonalnak tiszta lappal vághatunk neki.
– Kisvárdán születtél, Nyíregyházán nevelkedtél, de megfordultál az Astránál, az MTK-nál, Diósgyőrben és Győrben is. Még a Bajnokok Ligájában is pályára léphettél, illetve légióskodtál a Celticnél. Mekkora utat tettél meg az elmúlt évtizedben?
– Sok helyen megfordultam, de igazából az MTK volt a legnagyobb mérföldkő az életemben. Azt mondanám, hogy ott nevelkedtem, ott lett belőlem futballista és NB I-es játékos, ott nyertem bajnokságokat korosztályos és felnőtt szinten is, ott lettem korosztályos válogatott, így ennek az időszaknak köszönhetem a legtöbbet. A többi csapatról is sok mindent ki tudnék emelni, de a legmaradandóbb az MTK volt, például az ETO-nál lettem felnőtt válogatott, Magyar Kupát nyertünk, szóval az is fontos része volt az életemnek.
– Fiatal korod ellenére nagy tapasztalattal rendelkezel. Látható, hogy a pályán és azon kívül is vezére vagy a csapatnak. Ezt hogyan tudod kamatoztatni?
– Én is így érzem és a vezetőség is elvárja tőlem ezeket a dolgokat, tisztáztuk, mi a szerepem és a feladatom, de tudom, mit vállaltam, épp ezért is döntöttem így. Tudtam azt is, hogy nagy dolognak lehetek a részese, vezéregyénisége lehetek a csapatnak. Fiatal korom ellenére rengeteg tapasztalattal, NB I-es rutinnal, Bajnokok Ligája-mérkőzésekkel a hátam mögött rendelkezem és ezzel a fiataloknak is szeretnék utat mutatni. Vannak idősebb, tapasztaltabb játékosaink is, akikkel felnőttem és példaképeim voltak, most pedig a csapattársaim és a barátaim is. Ha már csak egy-két játékosra is hatással tudok lenni és egy-egy nehéz időszakon át tudom őket lendíteni, akkor úgy gondolom, már megérte.
– Konkrétan mivel tudod segíteni őket? Gondolok itt például a csapat összeszokására is, illetve egy pályán adott jó passzra is.
– Én korosztályban közelebb állok a fiatalokhoz és az ő nyelvezetüket, stílusukat, felfogásukat képviselem, mégis kicsit előrébb vagyok, ezért úgy vélem, hogy hozzám hamarabb oda mernek jönni és el merik mondani a problémáikat, mint egy 35 éves játékoshoz. Ezáltal lehetek kapocs a fiatal játékosoknál és ilyenkor mondom nekik, hogy merjenek bízni magukban és soha ne adják fel, és ezek az igazán fontos dolgok.
– Ezeket Oroszi Sándorral is megbeszélitek?
– Abszolút! Nagyon pozitívan csalódtam Sanyiban és azt gondolom, ő is bennem. Játszottam ellene, ismerem a habitusát, de amióta itt vagyok, azt látom, hogy mindenben a segítségünkre van, megbeszéljük a dolgokat, mindenben partner és szerintem azért is szerepelünk ennyire jól, mert Sanyi az önös érdekeit háttérbe szorítva mindig csak a csapat érdekeit nézi.
– A játékoskeretben is jelentős változás volt, de az eredmények azt mutatják, hogy sikerült összeszoknotok.
– Sok új játékos érkezett, ezáltal nem éreztem, hogy egy megszokott közegbe érkeztem, mindenkinek idegen, új volt a környezet. Ez sokat segített abban, hogy sokaknak ugyanazokat a helyzeteket kellett megélnie és tudtuk, hogy a másiknak milyen nehézségei vannak, így ezeken tudtunk könnyíteni és ez szerintem kulcsfontosságú volt. Azt gondolom, ez most nagy ereje a csapatnak.
– A felnőtt csapatban betöltött szerepkörödben mennyit segít, hogy nemcsak játékos, hanem utánpótlásedző is vagy Újpesten?
– Az utánpótlásban betöltött szerepköröm szerintem alapvetően nincs nagy hatással a játékos-pályafutásomra. A legfiatalabb korosztálynál (U5, U6 – a szerk.) vagyok, ahol a labdarúgás megszerettetése a legfontosabb és ott a játék öröméről szól minden, így inkább ez a feladatom, nem az, hogy bármilyen szakmai dolgot tanítsak a gyerekeknek. Nagyon örülök, hogy edzősködhetek, mert én sokaknak előírnám, hogy nézzék meg az öt-hatéves kisgyerekeket, hogy mennyit jelent számukra a futball. Sokszor én is úgy vagyok, hogy hétvégén nem sikerült jól a meccs, rendben van, hogy nyertünk, de elrontottam a ziccerpasszt, nem rúgtam be a helyzetet. Ezen én is sokat örlődöm és emiatt sokszor nehezen indul az újabb hét, de amikor elmegyek a gyerekekhez edzésre, feltölt, ha azt mondják, miután elrontottak valamit, hogy „Adri néni, megígérem, hogy a következőt berúgom”, és berúgják, csillog a szemük és örülnek. Én is nagyon örülök, ha látom a fiúkat, milyen örömmel élik meg, hogy ott a labda és amikor belerúgnak, csillog a szemük. Amikor lejönnek edzésre és azt mondják, hogy „Adri néni, anya mutatta, hogy hétvégén hét gólt rúgtál”, „Adri néni, én kimegyek a hétvégi meccsedre szurkolni”, az akkora pluszt tud adni szerintem, hogy én szinte kötelezném az idősebbeket, hogy néha járjanak le és nézzék meg, milyen egy edzés mondjuk egy U6-os korosztálynál, hogy mennyire tisztalelkűek ezek a gyerekek és tényleg a futballnak élnek. Ez nekem sokkal többet ad játékosként, edzőként és emberként is.
– Ezek szerint feltöltenek energiával?
– Nagyon! Sportértéke valóban nincs túl sok, de minden más értékben pótolhatatlan, megfizethetetlen és rendkívüli.
– Visszatérve a felnőtt csapatra: látható, hogy az NB II-ben nagy az eltérés a csapatok tudása között, de az is látszik, hogy az élmezőny szoros. Ezek alapján mennyire vagy elégedett az eddigi eredményekkel?
– Szerintem teljes mértékben elégedettek és reálisak lehetünk az eddigiekkel, mert veretlenek vagyunk, az Egerrel ikszeltünk, de tudjuk azt is, hogy minden csapat minket akar megverni és ellenünk akar bizonyítani. Ugyanúgy beleteszik a munkát, mint mi, de azt gondolom, hogy nagy esélyünk van bajnokságot nyerni. Sanyi nem szereti ezt kimondani, de hiszek a szavak erejében és én sokszor hangoztatom, hogy márpedig megnyerjük ezt az NB II-es bajnokságot és ez az egyedüli célom van, de szerintem a csapattársaimnak is. Újak vagyunk, össze kell még jobban szoknunk és szerintem akkor a tavasz még jobb lesz és meglesz a munkánk gyümölcse.
– A bajnokság mellett az igazi értékmérő mégiscsak a Simple Magyar Kupa volt, hiszen az élvonalbeli St. Mihályt sikerült kiejteni. Egy-egy ilyen sikerből mennyi önbizalmat tudtok meríteni?
– Rengeteget. Tudjuk, hogy NB II-ben vagyunk, de szerintem – és ezt a külvilág is hangsúlyozza – NB I-es kerettel rendelkezünk, így az nekünk nagy erőpróba volt és azt gondolom, jól játszottunk. Bár csak egy gólt szereztünk, rengeteg helyzetünk volt, sok támadást építettünk, így az tényleg egy felmérő volt és megmutattuk, hogy tényleg NB I-es szintű keretünk van, ráadásul szerintem ott is inkább a felsőházhoz állunk közelebb, mint az alsóházhoz.
– Mik az egyéni céljaid? A Kazincbarcika elleni mérkőzésen például hét gólt szereztél. Mivel lennél elégedett az idény végén?
– Örülök, ha gólt rúgok, de olyan célom nincs, hogy gólkirály legyek. Azt szeretném, hogy a csapatot gólokkal, gólpasszokkal segítsem abban, hogy megnyerjük a bajnokságot. Sokkal inkább magaménak érzem, hogy kiszolgáljam a csapatot. Nagyon szeretném, ha a kupában bejutnánk a legjobb négy közé és ha szerencsés a sorsolásunk, akár döntőt játszani – jó lenne egy Újpest–FTC kupadöntő.
– A hétgólos meccsed ellenére nem vagy klasszikus csatár. A pályán milyen szerepkör áll hozzád a legközelebb?
– Nagyon szeretek a csatár mögött lenni, támadóbb felfogású játékosnak tartom magam, erényem a technikai tudásom, a labdaügyességem, az, hogy jól látok a pályán és oda is tudom rúgni a labdát, emellett harcias vagyok és igazi vezéregyéniségnek tartom magam, de a legnagyobb erényemnek azt tartom, hogy szervezhetem a játékot.
– Visszatérve az edzősködésre: ahogy mondtad, az U5-ös, U6-os korosztályban az a legfontosabb, hogy a gyerekek megszeressék a labdarúgást. Hogy néz ki egy edzés?
– Rengetegen vagyunk és egyre csak növekszik ez a szám. Egy csoportban kezdtünk, de olyan sokan vagyunk, hogy már két csoport van. Az edzés előtt beszélgetünk, aztán passzolgatunk, kapura lövünk, utána „kőkemény munka” van. Amikor idejöttem, volt aki azt vetette fel, hogy „Te lány vagy és te akarsz minket megtanítani focizni?”, de most már kellően bíznak bennem a kisfiúk és már azt mondják, hogy „Adri néni gólokat rúg”, „Adri néni nagyon jól játszik” és most már elhiszik, amit mondok nekik, például azt, hogy valakiből futballista lesz. Márpedig nálunk mindenki futballista akar lenni, mindenki Újpesten akar futballista lenni és nagy erénye a gyerekeknek a klub szeretete. Nem mellesleg a szülők is nagy áldozatokat hoznak azért, hogy hetente háromszor eljöjjenek edzésre a gyerekek.
– Ezek szerint szeretsz edzősködni. Vannak is nagyobb ambícióid?
– Nemrég felvételiztem a B+A képzésre és éppen a héten kaptam meg az értesítést, hogy fel is vettek, azaz két éven belül belül A-licences edző leszek, ami azt is jelenti, hogy nemcsak gyerekekkel, hanem felnőttekkel is foglalkozhatok. Már ezzel is kamatoztatom a karrieremet és a játékos énemhez is hozzá tud tenni, így például a játékintelligenciámhoz is, viszont az U5-ösöknél és U6-osoknál tapasztalható tiszta öröm még többet ad. Nehezen indult, de a gyerekeknél nagyon kedvet kaptam az edzősködéshez. Kicsit félve, bizonytalanul indultam, de miután felajánlották ezt a lehetőséget, úgy voltam vele, hogy ez csak ad, ezért a hezitálásom gyorsan elmúlt, aztán amikor lementem, láttam, hogy mennyi tiszta dolog, boldogság, öröm, emberség van ebben a közegben. Ezért is felvételiztem a magasabb képzésre, aminek feltétele volt, hogy olyanok jelentkezhettek, akiknek van hét szezonnyi élvonalbeli tapasztalatuk és nekem fiatal korom ellenére ez már megvan, így szerencsére fel is vettek. Magaménak érzem, hogy több legyen a magyar női labdarúgás és a tapasztalataimat, élményeimet felhasználva valamit visszaadhassak a focinak. Azért futballozom naponta és tartok edzéseket, hogy legyenek értékes labdarúgók, akik akár a nemzeti tizenegyben, esetleg a klubjukban olyan eredményt érnek el, amivel gyermekkori álmaikat valósítják meg – ezért dolgozom, hogy visszaadjak abból, amit én is kaptam.
