Önbizalom-növelő győzelmet aratott női csapatunk Sepsiszentgyörgyön

A nagy terhelés ellenére meggyőző játékkal aratott önbizalom-növelő, 13–0-s győzelmet a román második ligás Sepsi OSK vendégeként az Újpest FC női labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen.

NBIII WEBNM 0209

A mieink a téli felkészülési időszak közepén utaztak el egy néhány napos edzőtáborba Erdélybe. A két pénteki edzés után a lila-fehérek szombaton a román első osztályban élcsapatnak számító, s felkészülése végén járó FK Csíkszereda ellen 3–1-es vereséget szenvedtek, ám másnap már újabb megmérettetés várt Oroszi Sándor lányaira Sepsiszentgyörgyön, ahol a második ligás Sepsi OSK volt az ellenfél.

A lila-fehérek a szombat délutáni városnézés és wellness után jóval frissebben játszottak, mint a csíkiak ellen, s ez az eredményben is megmutatkozott, hiszen aKatona Vanda duplája mellett Dencz Orsolya, Nagy Lilla és a társaihoz csatlakozó Oláh Adrienn találataival 5–0-s előnnyel vonulhattunk a szünetre.

A félidőben – hogy mindenki minél több lehetőséget kapjon – öt helyen is változtattunk, és továbbra is nagy fölényben játszottunk, nem álltunk le a gólgyártással, olyannyira, hogy végül 13–0-s sikert arattunk – Oláh Adrienn hatszor, Katona Vanda háromszor, Dencz Orsolya, Nagy Lilla, Szalontai Georgina és Soós Réka egy-egy alkalommal talált be.

“Nem megbántva ellenfelünket, de az az igazság, hogy a Sepsi OSK a Csíkszeredához képest sokkal gyengébb csapat, a mi szempontunkból viszont az jó volt, hogy pörögtek a játékosaink, nem voltak enerváltak, odatették magukat, teljesen benyomtuk ellenfelünket, amelynek nem sok keresnivalója volt. Szávuj Gréta volt a kapusunk, de védenie nem kellett és ez mindent elmond erről a mérkőzésről, amellett hogy néhány kimaradt helyzet miatt csak tizenhármat lőttünk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mérkőzés lesz. Sokkal, de sokkal jobban játszottunk, mint szombaton.  Kiegészültünk Oláh Adriennel, aki szombat délután temette el nagymamáját, de már este itt volt velünk, ami jó csapatszellemre vall és rúgott is egy rakás gólt…” – fogalmazott Oroszi Sándor, aki elégedett volt a néhány napos erdélyi edzőtáborral.

A mieink hétfőn utaznak haza az erdélyi edzőtáborból, s legközelebb február 22-én, szombaton, 14.30-kor lépnek pályára, amikor az NB I-es KÉSZ-St. Mihály látogat a Tábor utcába – a felkészülési programba eredetileg tervezett, február 14-i, Slovan Bratislava elleni pozsonyi mérkőzés elmarad.

Felkészülési mérkőzés
Sepsi OSK–Újpest FC 0–13 (0–5)
Sepsiszentgyörgy.
ÚJPEST:
Szávuj – Hlavacska (Szili, 68.), Véglás (Szalontai, a szünetben), Kókai, Kreisz (Buchmüller, a szünetben), – Dencz (Bakó, a szünetben), Oláh A. – Kerekes (Soós, 68.), Kardosi (Sallai, a szünetben),  Nagy L. (Bodor, a szünetben) – Katona V.
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gólszerzőink: Oláh (6), Katona (3), Dencz, Nagy L., Szalontai, Soós

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.