Rengetegeg javított az elmúlt hetek helyzetkihasználásán és rendkívül magabiztos 12–0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza Spartacus ellen a veretlenül listavezető Újpest FC a Bánka Kristóf Sportközpontban a női másodosztály Keleti csoportjának 16. fordulójában.
A mérkőzés esélyesének számított listavezető csapatunk, de a lila-fehérekre nem várt könnyű feladat, hiszen a tabella ötödik helyén álló nyírségiek ősszel nagy csatára késztették a mieinket, akik ennek ellenére is elhozták a három pontot a Spartacustól.
A lila-fehérek nagy elánnal kezdték a 16. fordulóban rendezett találkozót és kevesebb mint másfél perc alatt megszerezték a vezetést Oláh Adrienn éles szögből leadott lövésével, amely után az hatodik percben Kardosi Blanka is betalált egy szögletünk után, sőt, újabb három perccel később Kerekes Krisztina is fejjel volt eredményes.
A helyzetkihasználásunkkal az elmúlt hetekkel ellentétben most nem volt gond. A remek kezdés után sem álltunk le, de az újabb gólra tíz percet kellett várni, amikor egy nyírségi védelmi hiba után Katona Vanda szerzett labdát a tizenhatoson belül, s egy csel után passzolt az üres kapuba. Ezt követően pedig a 25. percben Oláh Adrienn középről, 22 méterről vágott egy szabadrúgást a jobb alsóba, megszerezve idénybeli 30. találatát, amely után Nagy Lilla is feliratkozott a gólszerzők közé egy rossz nyíregyházi hazaadásra lecsapva, majd Oláh Adrienn remek kiugratása után Katona Vanda is megszerezte második gólját.
A játék képe a hétgólos félidei előnyünk után sem változott, s három perc után büntetőhöz jutottunk, amit Kardosi Blanka értékesített, majd újabb három perc elteltével Oláh Adrienn szép cselek után szerezte meg egymaga harmadik, csapata kilencedik gólját, amely után nem kellett sokat várni a negyedik találatára sem.
Tizedik gólunk után is kizárólag mi támadtunk, de valamelyest csökkenő intenzitással, azonban Katona Vanda így is megszerezte harmadik gólját, magabiztos, 12 gólos győzelmünket pedig Szalontai Georgina gólja alakította ki a 86. percben.
“Egész héten a helyzetkihasználást, a kapura vezetéseket gyakoroltuk és most is az volt a cél, hogy az első perctől kezdve letámadjuk és nem hagyjuk kibontakozni az ellenfelet és az se érdekelt, ha egy kontrából eljöttek volna. Gyakorolni kell a helyzetkihasználást, mert ez mindig sok kívánnivalót von maga után. Most is rengeteg helyzetünk volt, kapufáig jutottunk, de most a gólok száma biztató számunkra. Ilyen tekintetben ez önbizalomnövelő a következő rangadó előtt. A mostani munkával teljesen elégedett voltam, a szünetben is azt mondtam a játékosoknak, hogy nem azért cserélek, mert valaki nem játszott jól, hanem azért, mert jövő hétre kell készülnünk és vannak, akik nincsenek százszázalékos állapotban, ráadásul a cserejátékosok is maximálisan beálltak a sorba, hozzátettek a meccshez és így egyáltalán nem volt az ellenfélnek lehetősége kibontakozni” – értékelt Oroszi Sándor, női labdarúgócsapatunk vezetőedzője.
A mieinkre a következő fordulóban rangadó vár, hiszen április 12-én, szombaton, 18 órától a második helyezett Eger vendégei lesznek.
Női NB II, Keleti csoport, 16. forduló
Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC 12–0 (7–0)
Bánka Kristóf Sportközpont. V.: Medve (Rigó, Patócs)
ÚJPEST: Szőcs (Szávuj, 63.) – Buchmüller, Kókai (Szalontai, 63.), Véglás, Kreisz (Bodor, a szünetben) – Dencz (Bakó, a szünetben), Kardosi (Enyedy, 73.) – Nagy L (Sallai, a szünetben), Oláh A. (Soós, 63.), Kerekes – Katona V.
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Oláh A. (2., 26., 52., 60.), Kardosi (6., 48. – a másodikat 11-esből), Kerekes (9.), Katona V. (20., 39., 64.), Nagy L. (34.), Szalontai (87.)