A két félárván maradt gyermek és édesapjuk számára szervezett jótékonysági akció is sikeresen zárult.
Mint arról már a korábbiakban beszámoltuk Vaskó Tamás, klubunk egykori hátvédje, jelenleg pedig Öregfiúk csapatunk tagja egy különleges, Kabát Péter és Balajcza Szabolcs búcsúmeccsére kiadott mezt ajánlott fel két félárván maradt gyermek és édesapjuk anyagi segítése céljából. A jótékonysági akció sikeresen zárult, mivel közel 180.000 forintot gyűjtöttek össze Vaskó Tamásék.
Újra szurkolhattunk öregfiúk csapatunknak a pályán, hiszen augusztus 12-én a Kisvárda melletti Döge felé vették az irányt, ahol a Kelet – Trans 2000 Kft ellen mérkőztek meg. A kétszer 40 perces összecsapáson együttesünk magabiztos négy gólos győzelmet aratott. A fiúk közös vacsorával zárták az estét, melynek ismét a Várda Sporthotel adott otthont. Vasárnap reggel a kikapcsolódásra is jutott egy kis idő. Nagy Péter, Döge polgármestere egy hajókirándulásra vitte el játékosainkat a Rétközi-tóra.
Öregfiúk együttesünk oszlopos tagja, Óvádi László a következőképpen összegezte a hétvégi túrát: „Nagyon jól sikerült minden, sok jó embert ismertünk meg, és bízom benne, ők is hasonlóan vélekednek rólunk. A végére mindannyian elfáradtunk, de jó volt újra együtt lenni, jó volt újra Újpest mezben pályára lépni!”
Az Újpest FC Öregfiúk csapatának kerete: Lőw Attila, Kekecs Csaba, Kvasz Krisztián, Bácsi Sándor, Kerényi Norbert, Zoufal Nándor, Novota Zoltán, Hajdú Norbert, Benkő Tamás, Óvádi László, Privigyei Ádám, Tamási Zoltán, Sztaskó Zoltán, Vincze Dezső