A Dorogot fogadja az Újpest FC II, 18 meccset játszanak utánpótláscsapataink hétvégén

Március 9-én, vasárnap 11 órakor második csapatunk a Tábor utcában a Dorogi FC-t fogadja az NB III Észak-Nyugati csoportjának 19. fordulójában, s utánpótláscsapataink számára is folytatódnak a bajnoki mérkőzések.

FUTSAL WEBnb3mn 0308

Első hazai tétmérkőzését játssza a tavaszi szezonban az Újpest FC II, amely az előző fordulóban kilenc gólos mérkőzésen kapott ki a Budaörstől idegenben 5–4-re. Mundi Viktor csapata jelenleg a tabella 11. helyén áll hat győzelemmel, két döntetlennel és tíz vereséggel. A mieink 27 alkalommal voltak eredményesek a szezonban, s 29 gólt kaptak.

A bányászvárosiak két helyezéssel vannak lemaradva tőlünk, hiszen a lejátszott 18 mérkőzésük közül négy alkalommal szerezték meg a három pontot, hat döntetlen és nyolc vereség mellett.

A két csapat a 4. fordulóban találkozott egymással, amikor Mucsányi Miron, Dékei Márk és Kárász Benjámin góljaival nyertünk 3–2-re idegenben. Ráadásul a dorogiak ezen kívül kétszer találkoztak a mieinkkel, igaz, ezeken a találkozókon NB I-es csapatunkkal vívtak meg. Legutóbb a MOL Magyar Kupában nyertünk 1–0-ra ellenük Giorgi Beridze fejes góljával, ősszel pedig gálamérkőzésen vertük meg a Komárom-Esztergom vármegyeieket 4–0-ra.

„A dorogi együttest nagyon erős és kiemelkedő fizikumú játékosokból álló csapatnak tartom. Teljesen más játékot játszanak, mint a Budaörs, amellyel az előző fordulóban találkoztunk. Egész héten erre a meccsre készültünk, és az a célunk, hogy jó mérkőzést játszva szerezzük meg a három pontot” – fogalmazta meg várakozásait Kollarik Tamás, második csapatunk játékosa.

A március 9-én, vasárnap 11 órakor a Tábor utcában rendezendő Újpest FC II–Dorogi FC mérkőzést Dombi Olivér vezeti, segítői Turi Miklós és Németh Boldizsár lesznek.  A mérkőzést Az Újpest FC YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!

NB III, Észak-Nyugati csoport, 19. forduló
11.00, Tábor Utca:
Újpest FC II–Dorogi FC

NB III-asaink mellett utánpótláscsapatainknak is sűrű hétvégéjük lesz. A mieink szombaton 12 mérkőzést játszanak, közülük ötöt hazai pályán, míg vasárnap hatszor lépnek pályára a lila-fehérek.

MÁRCIUS 8., SZOMBAT
U17, BLSZ, 15. forduló
10.00, Tábor utca:
Újpest Fehér–Nagytétényi Kohász

U16, MLSZ, Országos, Alap, 13. forduló
10.00, Tábor utca:
Újpest–Paks

U16, BLSZ, 17. forduló
10.00:
Kelen H. Talents–Újpest U15 Csíkos

U15, BLSZ, 2. csoport, 11. forduló
10.00:
Eötvös SE–Újpest U14 Csíkos

U14, BLSZ, 15. forduló
10.00, Megyeri:
Újpest Fehér–Hegyvidék UFC-Gerrzo

U17, MLSZ, Országos, Alap, 13. forduló
12.00:
Főnix Gold FC–Újpest

U13, MLSZ, Országos, Dél-Kelet, 16. forduló
12.30, Tábor utca:
Újpest–KTE LA

U12, MLSZ, Országos, Dél-Kelet, 16. forduló
12.30, Tábor utca:
Újpest–KTE LA

U19, MLSZ, Országos, Kiemelt, 13. forduló
13.00:
DVTK–Újpest

U14, MLSZ, Országos, Alap, Kelet, 15. forduló
14.00:
Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest

U14, BLSZ, ¾, 2. csoport, 15. forduló
14.00:
Mészöly Focisuli SE II–Újpest U13 Fehér

U15, MLSZ, Országos, Alap, 13. forduló
16.00:
PMFC–Újpest

MÁRCIUS 9., VASÁRNAP
13. U15-ös Pest Vármegyei Futsal7vége, II. osztály, B-csoport, 7. forduló, Gödöllő
10.00:
Rubeola FC–Újpest Fehér/Újpest U14 Fehér
10.40: Újpest Fehér/Újpest U14 Fehér–Csakacsel Futsal II
12.00: BMC–Újpest U14 Csíkos
12.40: Újpest U14 Csíkos–KISE

U15, BLSZ, Futsal, Felsőház, 2. forduló
10.00, Tábor utca:
Újpest–Airnergy FC

Felkészülési mérkőzés
12.00:
FTC lány–Újpest U13 Csíkos

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.