Aranyeső U17-es csapatainknál

Mindegyik U17-es csapatunk bajnok lett a mögöttünk hagyott szezonban, hiszen az Erős Ronald vezette Lila együttesünk az U17-es Alap bajnokságot nyerte meg, s ezzel kiharcolta U19-eseinknek az Országos Kiemelt Bajnokságban való indulást, míg Csíkos és Fehér csapataink aranyérmesek lettek a BLSZ U17-es, és a Pest Vármegyei U19-es másodosztály bajnokságaiban. Futsalcsapatot is indítottunk a korosztályban, amely a futsal MLSZ U17-es bajnokság Közép-csoportjában lett bajnok, majd az osztályozón a Mosonmagyaróvár ellen harcolta ki a feljutást az Országos Kiemelt Bajnokságba önmagának és U19-es futsalosainknak is.

U17

U17-es korosztály

U17-es Lila csapatunk a mögöttünk hagyott szezonban az MLSZ U17-es Alap bajnokságában indult, ahol 14 győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel, 45 pontot szerezve lett bajnok, ezzel kiharcolta U19-eseink számára az Országos Kiemelt Bajnokságban való indulást a következő szezonra. Ráadásul az Erős Ronald által irányított csapatunk több kiemelt bajnokságban szereplő együttest is legyőzve jutott a legjobb négy közé az Országos Kupában, ahol az ETO FC Győr búcsúztatta a mieinket.

„Hasznos és sikeres szezonon vagyunk túl. Egész idényben az egyéni fejlesztést tartottuk szem előtt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy három játékosunk is bemutatkozott az NB III-as csapatban, illetve többen szerepet kaptak az U19-es Kiemelt Bajnokságban is. A bajnoki cím plusz öröm volt számunkra, illetve ezzel a sikerrel kivívtuk, hogy jövőre a 2007-es játékosokkal kiegészülve ismét kiemelt bajnokságban szerepeljen az U19-es csapatunk. Több kimagasló külföldi csapattal játszottunk felkészülési mérkőzést, ami a játékosaink fejlődését szolgálta. Az Országos Kupában az elődöntőig jutottunk, ami nagyon büszkévé tett bennünket. Ebben a sorozatban különleges volt számunkra, hogy minden alkalommal kilencven perc állt rendelkezésünkre, hogy kivívjuk a továbbjutást. Csapatunk játékosainak próbáltunk minden hétvégén minél több játék percet biztosítani, amiben a futsalbajnokságok, illetve az U19-es Pest megyei- és az U17-es Budapest Bajnokságban szereplő csapataink segítettek. Szeretném megköszönni az éves munkát a kollégáimnak és vezetőknek, akik minden alkalommal támogatták a csapat munkáját, és kivették a részüket a csapat sikeréből” – értékelt Erős Ronald, U17-es csapatunk vezetőedzője.

MLSZ, U17, Országos, Alap

tabella1.png

U17-es Csíkos és Fehér csapatunk a mögöttünk hagyott idényben két bajnokságban is indult, melyek közül mindkettőben bajnok lett, ráadásul Oláh Tamás személyében a lila-fehérek adták mindkét esetben a gólkirályt is.„Ebben a szezonban a BLSZ U17-es és a Pest Vármegyei U19-es bajnokságban is indultunk, ráadásul hét játékosunk az U17-es futsalcsapatban is szerepet kapott. A Budapest Bajnokságban huszonegy mérkőzésből húszat megnyertünk, egy vereség mellett, ráadásul mi kaptuk a legkevesebb gólt, tizenegyet, és lőttük a legtöbbet 206-ot. Külön öröm számomra, hogy mi adtuk a bajnokság gólkirályát is, Oláh Tamás személyében, aki harmincnégy gólt szerzett az idényben. Reálisan nézve nem volt komoly ellenállás a bajnokságban, ami az alapos nyári felkészülés eredménye volt. A játékosok fejlődtek az előző szezonhoz képest, minden játékelemben. A Pest Vármegyei U19-es bajnokságnak a másodosztályában szerepeltünk, ahol tíz meccsből csak egyszer kaptunk ki, és ismét mi szereztük a legtöbb (60) és kaptuk a legkevesebb (11) gólt. Jól, agresszívan és támadóan játszottunk, ahogy mindig is elvártam. Elégedettek lehetünk a mutatott játékunkkal, és az elért eredményekkel” – összegzett Mico Marijic U17-es Csíkos és Fehér csapataink vezetőedzője.

U19 Pest Vármegye, II. osztály, rájátszás, A-csoport

tabella2.png

BLSZ U17

tabella3.png

Futsal, MLSZ, U17, Regionális, Közép Csoport

U17-es futsalcsapatunk veretlenül nyerte meg a futsal MLSZ U17-es bajnokságának Közép-csoportját, 15 győzelemmel, egy döntetlennel, +246-os gólkülönbséggel, ráadásul az osztályozón a Mosonmagyaróvár elleni – összesítésben – 19–1-es sikerével kiharcolta a következő szezonra az U19-es és U17-es korosztálynak az Országos Kiemelt Bajnokságban való indulást is. Czermann Márk csapata adta a bajnokság gólkirályát is, Cserkuti Kende Péter egymaga 75 szerzett góllal járult hozzá a lila-fehér sikerekhez.

B87Q7784

„Az egyesülés után azt akartuk elérni, hogy az utánpótlás két legmagasabb korosztálya, az U19-es és az U17-es futsalcsapatunk is kiemelt bajnokságban szerepelhessen a következő idénytől. Az osztályváltásért az U17-eseink eredménye számított, akik így az U19-esek feljutására is befolyással voltak. Nehézség volt a történetben, hogy tavaly nyárig csak U19-es korosztállyal rendelkezett a klub, így ebben a szezonban indult először U17-es futsalcsapat Újpesten. Egyből mélyvízbe cseppentek a srácok, hiszen eredmény kényszerrel kellett megismerniük a srácoknak ezt a szakágat. Rettentő pozitív volt, hogy hamar összeállt egy hét-nyolc fős mag, akik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a szezonba. Ősszel csak a mérkőzésekre jöttünk össze, majd a tél folyamán jelezték a srácok, hogy szeretnének edzeni is. Ez örömteli volt, mert azt jelentette, hogy élvezik ezt az egészet, és szeretnének többet tanulni a futsalról. Heti egy edzéssel elkezdtük a felkészítést az alapoktól, és próbáltuk a mérkőzéseket is az éles helyzetben való gyakorlásra felhasználni. A bajnokság két találkozót leszámítva rettentő sima volt. Egyedül a Kistarcsa volt ellenfél, tudtam, hogy ők is szeretnének feljutni. Az ottani mérkőzés döntetlennel zárult, egy időntúli tíz méteressel egyenlítettünk ki, így a jobb gólarányunknak köszönhetően vezettük a bajnokságot. Az itthoni összecsapás döntött a bajnoki cím sorsáról. Próbáltunk a legjobb tudásunk szerint mindent megtenni, hogy elérjük a célunkat, viszont a tét és a nyomás rányomta a bélyegét a hazai találkozóra, így hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Szerencsére átlendültünk, és a második félidőben már mi voltunk előnyben, amit megtartottunk a mérkőzés végéig. Jó érzés volt látni a srácokat, mennyire fontos volt ez nekik. A bajnokságot sikeresen abszolváltuk, tizenöt győzelemmel, s mindössze egy döntetlennel, azonban ezzel nem volt vége, mivel a regionális bajnokságoknak több csoport győztese volt. Osztályozót játszottunk a Mosonmagyaróvárral, ahol nem tudtuk mire számíthatunk, hiszen ők is simán nyerték – hozzánk hasonlóan – saját csoportjukat. Idegenben kezdtük a párharcot, ahol szerettünk volna jó eredményt elérni, hogy a hazai pálya előnyével sikeresen vegyük, ezt az akadályt is. Szerintem a szezon legjobb játékával nyertünk, nagyon magabiztosan, kapott gól nélkül. Az egész éves munka, amit beletettek a srácok, mind kijött azon a meccsen, visszaláttam az edzéseken kért dolgokat, egyre több tudatosság jellemezte a játékot. Kompaktak voltunk, és még gólt sem kaptunk, ami nem volt ránk jellemző. A hazai visszavágó gyakorlatilag hab volt a tortán. Sok néző előtt játszhattunk jó hangulatú mérkőzést, amit szintén magabiztosan megnyertünk, ezzel feltettük az i-re a pontot. Itt az eredményen és a hangulaton kívül kevés pozitívum volt, mert a játékunk nyomokban sem tartalmazta azt, amit idegenben nyújtottunk, viszont a célunkat elértük, feljutottunk, ráadásul szép mutatókkal. Mi adtuk a bajnokság gólkirályát, az összes csoport közül mi rúgtuk a legtöbb gólt, és százalékos arányban az abszolút bajnokok is mi lettünk. Azonban nem csak az volt fontos, hogy nyerjünk, hanem az is, hogy ezt, hogyan tesszük meg. Gratulálok a srácoknak, és köszönöm minden kollégámnak, aki segítette a munkánkat, hogy minél gördülékenyebben menjenek a dolgok” – fogalmazott Czermann Márk, U17-es futsalcsapatunk vezetőedzője.

tabella3.png

 

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.