U10-es csapatunk vezetőedzőjével, Böde Lászlóval beszélgettünk karrierútjáról, újpesti kötődéséről, csapata kialakításáról, de említette az önbizalom és a bátorság fontosságát is ebben a korosztályban. Interjú.
– Hogyan kezdődött az edzői karriered? Miért az utánpótlás-nevelés mellett döntöttél?
– Óvodapedagógus-képzésen szereztem diplomát, így nem volt kérdés, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Emellett hatéves korom óta focizom, ráadásul több barátom is edzőként dolgozik. Ezért a két dolgot, amit szeretek csinálni – a gyerekek nevelése és a labdarúgás – összeraktam, s körvonalazódott bennem, hogy edzőként szeretnék a későbbiekben tevékenykedni.
– Mióta dolgozol Újpesten? Mit jelent számodra, hogy ennél a klubnál tevékenykedhetsz?
– Nyolc évvel ezelőtt kerültem az Újpesthez. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy itt edzősködhetek, és az itteni gyermekeket nevelhetem, oktathatom, hiszen gyerekkorom óta Újpest-szurkoló vagyok.
– Az U10-es korosztálynál mire kell figyelni a fejlesztésük során? Itt még a foci megszerettetése a fontos? Esetleg a technikai képzés?
– A kis korosztályoknál a sport megszerettetése korábban kezdődik, nálunk elsősorban az önbizalom és a bátor, kezdeményező játék kiépítése a fő cél. Elsősorban embert nevelünk és csak másodsorban sportolót. Olyan gondolkodást szeretnék kialakítani a gyerekekben, ami később megjelenhet a focipályán vagy bármely más ponton az életben.
– Ebben a korosztályban sok esetben nem számolják hivatalosan az eredményt, de a játékosok azért tisztában vannak vele. Hogyan kell kezelni nálatok az eredményt, legyen szó akár nagy győzelemről vagy vereségről?
– Nagyon fontos tisztázni, mi számít eredménynek, hiszen nem minden esetben a mérkőzések végén a táblára felírt kimenetel az. Nálunk az, ha a gyermekek számára megszabott egyéni célok megvalósulnak a pályán. Hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy a srácok tudják, amit az eredményjelzőn látnak, az annak a következménye, hogy hogyan teljesítették a most megszabott személyes célokat.
– A kisebb korosztályok különösen nagy létszámúak, ráadásul a gyerekek fejlődése sem egyenesen arányos. Hogyan kellett kialakítanotok a kereteket? Itt akár hónapról hónapra változhat az állomány a lila és a csíkos csapat között?
– A legfontosabb az volt, hogy mindenki a saját szintjén fejlődhessen, edzhessen, versenyezhessen. Az egyesülés miatt rengeteg gyerekkel kellett ezt kiviteleznünk. Azért fontos a srácokat a megfelelő csoportokba elhelyezni, mert önbizalomnövelő a gyerekek számára, ha képesek megcsinálni azt, amire megkérjük őket. A keretkialakításnál az volt a fontos, hogy egyenlő arányban legyenek elosztva a játékosok, tehát ne történhessen meg az, hogy a lila csapatban tízen vannak, míg a csíkosban vagy fehérben ötvenen. Szerencsére az átjárás is jól működik nálunk, észrevesszük, ha valaki jobban teljesít, kiemelkedik a csoportból. Ebben az esetben az erősebb csapatnál van lehetősége a játékosnak pár meccset játszani, néhány edzésbe becsatlakozni, és az esetleges jó teljesítmény függvényében hosszabb távon is ott maradhat.
– Milyen célok mentén haladtok? Az utánpótlásban nagyon fontos az egyéni fejlesztés, milyen készségeket kell kialakítani ebben a korban?
– Bátor és kezdeményező játékosokat szeretnék nevelni. Fő célunk természetesen az egyén fejlődése, ahhoz viszont, hogy megfelelő ütemben tudjon a játékos tanulni, az önbizalmának a helyén kell lennie. Vállalja fel, ha hibázik, labdát veszít, és tudja olyankor, mi a teendő. A bátor, focizni szerető kisgyerekekből lesznek később a komoly újpesti labdarúgók, akiknek majd szurkolhatunk a stadionban.
– Ebben a korban a csapatjáték és a taktika is szerepet kap?
– Közvetlenül nem, azonban közvetetten megjelenhet. Amennyiben az egyéni fejlesztés jó úton tart és a haladást viszontlátjuk a mérkőzéseken, akkor az csapatszinten is érzékelhető lesz. Ha az egyének jól döntenek a pályán, – labdával vagy anélkül – abból okvetlen kialakul a csapatjáték is.
– Hogy néz ki egy átlagos hét a csapatnál? Nálatok nincsen bajnoki rendszer, viszont számos tornán vesztek részt. Miben tudnak ezek segíteni?
– Heti öt edzésünk van, amiből az egyik egy multisport-foglalkozás, amely során a gyerekek most a cselgánccsal ismerkednek meg, ezen kívül vannak technikai köredzéseink, csapatedzéseink és egyéni képzéseink is. A tornák abban segítenek, hogy a játékosaink megmutathatják más gyerekek ellen mindazokat, amiket az edzéseken gyakoroltunk velük. Ezeken az eseményeken a legjobban annak örülök, ha bizonyos taktikai vagy technikai elemeket viszontlátok a mérkőzéseken.
– Külföldi csapatokkal is többször találkoztatok az idényben. Hogy állunk a környező országok azonos korú labdarúgóihoz képest?
– Játékkészségben előrébb tartunk, viszont vannak olyan dolgok, amikben le vagyunk maradva tőlük, azonban akárkivel játszottunk eddig, mindig felvettük a harcot. A legfontosabb az, hogy idegen helyzetbe teszünk ilyen feladatokkal kilenc éves gyerekeket. Számukra még furcsa, hogy aki ellen játszik, nem magyarul beszél, máshogy kommunikál. Ráadásul teljesen más stílusban játszik például egy szerb csapat, mint egy magyar. Ezekhez viszont hozzá kell szokniuk a srácoknak, hiszen ha profi pályafutásról álmodnak, ezekre a nehézségekre muszáj felkészülniük már most.
– Mennyire kell már most belenevelni a profi mentalitást a gyerekekbe?
– Elsősorban azt szeretnénk beléjük nevelni, hogy élvezzék, amit csinálnak. Azonban a gondolkodásmódjukba folyamatosan tápláljuk, hogy el akarják érni azt, amiért edzenek és küzdenek hétről hétre. Minden olyanra fel kell készíteni a játékosokat, amivel később találkozhatnak a focipályán.
– Neked hosszú távon mi a célod mind egyénileg, mind a csapat vonatkozásában?
– Folyamatosan képzem magam – labdarúgó szakedzői diplomám mellett UEFA Youth B-tanfolyamra járok, szeptembertől pedig a szakedzői mesterképzés a célom – , ebben a szakmában ez elengedhetetlen, hiszen amiben fejlődöm, abban később a csapatomat is tudom segíteni. Nagy előrelépés lenne, ha minél több játékosom tudna magasabb korosztálynál edzeni, hiszen számomra ez jelenti az eredményt.
