U9-es és U7-es korosztályaink a mögöttünk hagyott hétvégén Törökbálinton vettek részt a Next Gen Trophy újabb állomásán, ahol idősebb csapatunk ezüst-, fiatalabb együttesünk bronzérmes lett.
U9 Csíkos
U9-es csapatunk a Next Gen Trophy tornáján szerepelt Törökbálinton a mögöttünk hagyott hétvégén, ahol szép játékkal, kiemelkedő egyéni teljesítményekkel, 12 lőtt és hat kapott góllal lett ezüstérmes.
„Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hiszen az egész tornán kiemelkedő hozzáállással fociztak. Ötletes, kreatív támadásokat vezettünk, sokszor megjelent az összjáték keresése is az egyéni játék mellett, s rendre jól oldottuk meg a szituációkat a támadózónában is. A védekezésünk stabil volt, ehhez pedig remek kapusteljesítmény is társult, hiszen Váradi Levente lett a torna legjobb kapusa. Az elődöntőben kétgólos hátrányból sikerült felállnunk és továbbjutnunk szétlövéssel. A döntőre elfáradtunk, de elégedett vagyok a mutatott játékkal és az ezüstéremmel. Számomra a legpozitívabb az volt az egész napban, hogy rengeteg olyan dolgot visszakaptam a mérkőzések során, amit az elmúlt időszakban gyakoroltunk. Nagy gratuláció a csapatnak” – értékelt U9-eseink edzője, Simon Renátó.
Az Újpest eredményei
Csoportmérkőzések
Újpest–Hidegkút UFC 2–0
Újpest–Gödi SE 2–1
Újpest–Pátyi SE 2–0
Negyeddöntő: Újpest–Hidegkút 4–1
Elődöntő: Újpest–Mészöly Focisuli 2–2 – szétlövéssel 3–2
Döntő: Újpest–Puskás Akadémia 0–2
Az Újpest kerete: Bacsik Dániel, Czalbert-Halasi Márk, Galambos Máté, Késedi Bendegúz, Süveges Ádám, Váradi Levente, Zubák Levente
U7 Lila
U7-es csapatunk is Törökbálinton játszott teremtornán a mögöttünk hagyott héten. Csapatunk a csoportjában második lett, s az elődöntőig menetelt, ahol a Főnix Gold FC jobbnak bizonyult. A lila-fehérekben viszont maradt annyi energia, hogy a bronzmérkőzésen felülmúlják ellenfelüket, a 4trainerz SE-t, s így felállhattak a dobogó harmadik fokára.
„Törökbálinton, az NGT által szervezett 15 csapatos tornán vettünk részt. Három csoportra voltunk osztva, s mi a C-jelűbe kerültünk, ahol a második helyen végeztünk, így jutottunk tovább a legjobb nyolc közé. Itt a Gödöllőt legyőzve vívhattunk elődöntőt a Főnix csapatával. Jó felfogásban játszott a csapat egy igazán szoros mérkőzést. A kapu előtt nem voltunk elég pontosak, így a Főnix jutott a döntőbe, mi pedig a 4trainerz SE-vel játszhattuk a bronzmérkőzést. Az utolsó meccsre fizikálisan és fejben is elfáradtunk, mindezek ellenére sikerült a csapatnak győznie és megérdemelten állhattak fel a dobogó harmadik fokára. A mérkőzéseken javarészt mi domináltunk. Rendkívül agresszív stílust és kezdeményező felfogást láttam a gyerekektől. Az egyéni védekezéseken csiszolnunk kell, viszont a támadásainkkal kifejezetten elégedett vagyok. A héten gyakorolt technikai elemeket többször viszontláttam a mérkőzéseken” – fogalmazott Csendom Kristóf, U7-es csapatunk edzője.
Az Újpest eredményei
Csoportmérkőzések
Újpest–Főnix Gold FC 2–4
Újpest–Pécel SSE 6–3
Újpest–Győrszentiván SE I 15–0
Újpest–Eger SE 18–1
Negyeddöntő: Újpest–Gödöllő SK I 9–4
Elődöntő: Újpest–Főnix Gold FC 2–4
Bronzmérkőzés: Újpest–4trainerz SE 4–3
Az Újpest kerete: Duró Levente, Katona Martin, Nagy Olivér, Pál Dániel, Szunyogh Áron