Gól nélküli döntetlent játszott második csapatunk Szombathelyen

Nem bírt a kiesés elől menekülő Szombathelyi Haladással és gól nélküli döntetlennel zárta az NB III Észak-Nyugati csoportjának 22. fordulójában rendezett idegenbeli mérkőzést az Újpest FC II.

 NBIII WEBnb3 0330

Az őszi hazai vereség miatt a revansvágy fűthette második csapatunkat, amely a kiesés elől menekülő Szombathelyi Haladás vendégeként folytatta a bajnokságot. Mundi Viktor csapata pedig bízhatott az ígéretes szezonkezdetben, hiszen két dobogóra esélyes csapat elleni egygólos vereség mellett a mieink a Dorogot legyőzték, a Gyirmót II-vel pedig döntetlent játszottak.

A mérkőzés első helyzete a mieink előtt adódott, a Sarkadi Kristóf által kiharcolt szabadrúgást szűk 30 méterről Dékei Márk nem sokkal lőtte mellé. Ezután viszont Svékus Olivérnek is nagyot kellett védenie egy szombathelyi ziccernél, azonban kiválóan lépett ki kapujából és blokkolta Hári Kevin lövését.

Szűk negyed óra után könnyedén megszerezhettük volna a vezetést, amikor Mucsányi Miron kapott kiváló kugratást, s jól vette észre, hogy kint áll a kapus, de nem tudott a kapuba emelni. Ezután  főként a mezőnyben zajlott a játék, a következő igazán nagy helyzetre közel húsz percet kellett várni, amikor Kapus Barnabás lövését is nagy bravúrral védte Svékus, majd a mieinktől Tamási Domonkosnak volt egy életerős lövése, amit Horváth Alex tolt a kapu fölé.

A gól nélküli első félidő után a második elején könnyedén előnybe kerülhettünk volna, de bal oldali beadásunk után Kollarik Tamás próbálkozásánál a kapufa mentett, a labda pedig a gólvonal előtt végiggurulva került Sarkadi Kristóf elé, aki kiszorított helyzetben közelről szintén csak a kapufát találta el.

Ezt követően inkább a lila-fehérek akarata érvényesült, még ha ez nem is nyilvánult meg nagy helyzetekben, majd a végjátékban mindkét csapatnak volt néhány kisebb lehetősége a győzelem megszerzésére, de gólt egyik fél sem tudott szerezni, így 0–0-lal ért véget a szombathelyi találkozó.

„Nagyon nagy iramú mérkőzés volt, mindkét csapat részéről rengeteg átmenettel. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de a nagyobb helyzetek előttünk adódtak, közelről kapufát rúgtunk, kiléptünk, de melléemeltük. Azt gondolom, közelebb álltunk a győzelemhez és a mérkőzés utolsó tíz percében is eldönthettük volna a három pont sorsát, mert fizikálisan sokkal jobban bírtuk, mint az ellenfél. Sajnálom, hogy a nagy helyzetekből sem sikerült gólt szereznünk. Egyértelműen elveszített két pontként könyveljük el, mert nyerni szerettünk volna és meg is volt rá az esélyünk. Ha így játszunk a folytatásban, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond a célok elérésével” – értékelt Mundi Viktor, az Újpest FC vezetőedzője.

A lila-fehérek legközelebb április 6-án, vasárnap, 11 órától lépnek pályára, amikor a Komárom VSE-t fogadják a Tábor utcai Sporttelepen.

NB III, Észak-Nyugati csoport, 22. forduló
Szombathelyi Haladás–Újpest FC II 0–0
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum. V.: Juhász B. (Cseresznyák, Urbán R.)
ÚJPEST II: Svékus – Mándi, Máté Zs., Horváth D., Simon B. – Mucsányi Miron, Mező (Palkó, 78.) – Sarkadi, Kollarik, Tamási (Necula, 78.) – Dékei
Vezetőedző: Mundi Viktor

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.