Lejátszotta harmadik téli felkészülési mérkőzését az Újpest FC II, amely hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a szintén NB III-as Vasas FC II-vel.
Mundi Viktorék a hosszú felkészülési időszak közepén sem vettek vissza a terhelésből, így a játékosok a kemény edzések után az ideális állapothoz képest fáradtabban csaptak össze a Vasas II-vel.
A felek felkészülési mérkőzéshez képest kifejezetten jó iramú első félidőt produkáltak, a mieink elsősorban beadásokkal próbáltak veszélyt teremteni, s a 15. percben Sarkadi Kristóf jobb oldali centerezése után Kollarik Tamás fejesével a vezetést is megszereztük.
A második félidőben már csökkent a felek lendülete, ugyanakkor Genzler Gellértnek több védést is be kellett mutatnia, majd a hajrában egy szöglet utáni lecsorgónál már ő is tehetetlen volt, így harmadik felkészülési mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott a Vasas II-vel az Újpest FC II.
A mérkőzés hajrájában pályára lépett a 2023 júliusában súlyos sérülést szenvedett profi szerződéssel rendelkező labdarúgónk, Tamási Domonkos, aki másfél év után térhetett vissza.
„Tudtam, hogy ez milyen mérkőzés lesz, mert a felkészülés negyedik hetének közepén vagyunk és nem vettünk vissza semmit az edzések intenzitásából, ezért tudtam, hogy fáradt lesz a csapat, viszont ilyen állapotban is egy kicsivel többet kellett volna mozgósítani, el kell menni a sérüléshatárig ezeken a meccseken is és néhány játékosunk nem tudta magát átlökni ezen a perióduson. A védekezést, a visszazárást szerettük volna gyakorolni, illetve a mélységi labdákat nem tudtuk olyan százalékban megszerezni, hogy váltásokat tudtunk volna csinálni, de semmi probléma nincs ezzel a meccsel, mert ilyenre számítottunk” – fogalmazott NB III-as csapatunk vezetőedzője, Mundi Viktor.
Az Újpest FC II-re szombaton két felkészülési mérkőzés is vár, hiszen Győrben egy minitornán vesz részt a csapat, s egy-egy 45 perces meccset vív az ETO Akadémiával, illetve az osztrák LASK U21-eseivel.
Felkészülési mérkőzés
Újpest FC II–Vasas FC II 1–1 (1–0)
Tábor utca.
Az újpesti gólszerző: Kollarik Tamás (15.)
Az Újpest FC II felkészülési mérkőzései
Január 25., szombat, 13.00, Tábor utca: Újpest FC II–Putnok FC (NB III) 2–5
Február 1., szombat, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–FC Főnix (NB III) 2–1
Február 5., szerda, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–Vasas FC (NB II) 1–1
Február 8., szombat, 12.00, Győr: ETO Akadémia (NB III)–Újpest FC II
Február 8., szombat, 13.20, Győr: Újpest FC II–LASK U21 (osztrák)
Február 12., szerda, 14.00, Bicske: Bicskei TC (NB III)–Újpest FC II
Február 15., szombat, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–BKV Előre (NB III)
Február 22., szombat, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–Csepel SC (NB III)