Hiába a remek játék, egy pontot elvitt második csapatunktól a Balatonfüred

Ismét kiváló játékkal rukkolt elő, kétszer is vezetett, rengeteg helyzetet dolgozott ki az Újpest FC II, amely azonban  csak 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a két értékesített tizenegyessel egy pontot szerző Balatonfüredi FC ellen az NB III Észak-Nyugati csoportjának 27. fordulójában.

NBIII WEBNb3 0504

Három fordulóval az idény vége előtt az egy hellyel és két ponttal mögötte álló Balatonfüreddel vívott rangadót hazai pályán második csapatunk, amely hiába kezdte ígéretesen a tavaszt és javult tovább a játéka az elmúlt hetekben is, ez pontokban nem mutatkozott meg. A 27. fordulóban azonban Mundi Viktor csapatának ezúttal sem lehetett más a célja, mint a három pont megszerzése a hasonló szériában lévő, de tavasszal csupán két pontot szerző Veszprém vármegyeiek ellen.

A mieink ezúttal is nagy elánnal kezdték a mérkőzést, az első percekben Dékei Márk előtt adódott nagy lehetőség, amit a vendégek kapusa, Iváncsics Alex tolt fölé, majd egy bal oldali szabadrúgásunk után Kaczvinszki Dominik csúsztatását is védte. Igaz, 16. percben Imre István átlövését a jobb felsőből kellett szögletre tornáznia Svékus Olivérnek. Ezt leszámítva viszont a mi akaratunk érvényesült, Dékei Márk bal oldali megindulása után nagyot mentettek a vendégek, majd szögletünk után Máté Zsolt csúsztatott nem sokkal mellé. A játékrész derekán pedig Dénes Adrián jobb alsóba tartó átlövését is kitolta a füredi kapus. Fölényünk a 28. percben érett góllá, amikor ismét Dékei Márk robogott végig a bal oldalon, majd középre tett labdáját Tóth Ákos juttatta a kapuba. 1–0

A motivációnk és a lendületünk csak tovább nőtt a szerzett gól után: George Ganea szabadrúgását és közeli próbálkozását is bravúrral védte Iváncsics. A Balatonfürednek hiába volt csak egy említésre méltó helyzete, a szünet előtt egy védelmi megingásunk után tizenegyeshez jutott, amit Berzsenyi Kevin értékesített. 1–1

A második félidő már valamivel kevesebb helyzetet hozott, de így is a mieink támadtak többet, s ennek eredményeként a 64. percben egy jobb oldali szabadrúgásunk után Tóth Ákos csúsztatása Molnár Kevinről jutott saját kapujába a labda. 2–1

Előnyünk viszont ezúttal tiszavirág életűnek bizonyult, ugyanis a Balatonfüred másodszor is büntetőhöz jutott, amit ezúttal Rédling Kevin értékesített. 2–2

A végjátékban is főként a mezőnyben zajlott a játék, ezúttal már Iváncsicsnak sem volt sok védése, igaz, Dékei Márk bal felső felé tartó szabadrúgásánál a keresztléc is a segítségére sietett, majd a hajrában egy újabb életerős lövésünket öklözte ki. Hiába egykapuztunk szinte az egész második félidőben is, nem tudtuk megszerezni a győzelmet jelentő találatot, így óriási fölényünk ellenére a Balatonfüred két értékesített tizenegyessel elvitte egy pontot Újpestről. 2–2

„Ez az évünk már ilyen. Nem lepődök meg már semmin. Nekem sem volt még olyan évem, amikor ilyen dolgokkal szembesülök... A mostani mérkőzést jól kezdtük, agresszívak voltunk a kapura, de azt is tudtuk, hogy nehezen fogjuk tudni megbontani az ellenfél védelmét, ezért több dologgal is készültünk. Játékból próbáltunk építkezni és szélen megbontani őket, amikor pedig ez nem ment, akkor a második labdákkal operáltunk. Végig agresszívak voltunk. Gólt szerezni semmilyen szinten sem könnyű, de amikor kínkeservesen összejött, akkor olyan könnyelmű tizenegyest hoztunk össze az ellenfélnek, hogy így képtelenség mérkőzést nyerni. Ettől függetlenül nem bántom a srácokat. Nagyon fájó, hogy nem tudtunk nyerni, de úgy látszik, ez az évünk ilyen..." - értékelt második csapatunk vezetőedzője, Mundi Viktor.

A mieink legközelebb május 11-én, vasárnap 11 órától a Puskás Akadémia FC II vendégeként lépnek pályára.

NB III, Észak-Nyugati csoport, 27. forduló
Újpest FC II–Balatonfüredi FC 2–2 (1–1)
Tábor utca. V.: Fehérvári (Csákó, Juhász B.)
ÚJPEST II: Svékus – Máté Zs., Kaczvinszki, Horváth D., Simon B. – Kollarik, Mező – Dénes A. (Szabó N., 77.), Dékei, Ganea – Tóth Á.
Vezetőedző: Mundi Viktor
Gól: Tóth Á. (29.), Molnár K. (63. – öngól),  ill. Berzsenyi (39., – 11-esből), Rédling (65 – 11-esből)

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.