„Itt van a fiatal játékosok szeme előtt az út és testközelből tapasztalhatják meg, hogy van értelme annak a munkának, amit elvégeznek”

Március 2-án, vasárnap, 14 órától a Budaörs vendégeként kezdi a tavaszi szezont az NB III Észak-Nyugati csoportjában a 11. helyen telelő Újpest FC II. Csapatunk másodedzőjével, Kovács Ervinnel a téli felkészülésről, az őszi idényről, a fiatalok csapatba építéséről és a tavasz céljairól is beszélgettünk. Interjú.

WEBKE 0227

– Vasárnap Budaörsön elrajtol a tavaszi szezon NB III-as csapatunk számára. Milyen volt a téli időszak?
– Rendkívül vegyes a kép. Szokták mondani, hogy félig tele, vagy félig üres a pohár. Ha azt veszem számításba, hogy néhány játékos szemmel láthatóan rengeteget fejlődött, akkor félig tele, hiszen például Tamási Domonkos hosszú kihagyás után tért vissza és az utolsó felkészülési mérkőzésen már egy félidőt játszani tudott. Az is pozitív, hogy támadásokban is voltak szép jeleneteink, de ha azt nézem, hogy néha az jelentette a fejtörést, hogy álljon ki a csapat, akkor félig üres a pohár, mert volt olyan, hogy úgy kellett összeszednünk tíz-tizenöt játékost, a felkészülés során pedig ritkán játszanak egy félidőnél sokkal többet a játékosok. Nem volt ideális, hogy sok sérültünk, betegünk volt, és három csapatból, az NB III, az U19 és az U17 játékosaiból kellett összeállítani a keretet, hogy ne kelljen lemondani meccseket.

– Ennek viszont megvan az a pozitív hozadéka, hogy sok fiatal kapta meg a lehetőséget.
– Ez így igaz, ugyanakkor eredetileg is benne volt a tervünkben, a filozófiánkban, hogy a lehető leghamarabb bevessük azokat a játékosokat, akik olyan képességűek. Most valamivel többet jöttek a fiatalok, mint amennyi lehetőséget kaptak volna, de ennek is örülünk, egyrészt a fejlődésük miatt, másrészt mi is jobban megismertük a 2008-as születésű játékosokat, viszont őket nem lehet mindjárt rögtön az első bajnoki mérkőzésen hadra fogni.

– Még pillantsunk vissza az őszi szezonra. Te a védekezésért felelsz. Milyennek látod ebben a csapatot? A 24 kapott gól nem feltétlenül rossz 17 mérkőzésen, pláne, ha hozzátesszük, hogy a védelmek stabilitását jellemzően az szokta adni, hogy hétről hétre ugyanazok a játékosok alkotják, de ránk ez sem volt igaz, hiszen folyamatosan voltak változások, ráadásul kilenc vereségünk közül nyolc egygólos volt.
– Az év elején az volt a célunk, hogy átlagban kevesebb gólt kapjunk, mint az előző idényben, ez egyelőre sikerült, de elégedett nem vagyok, mert nekem ez is sok. Ha csak abból indulunk ki, hogy mennyi meccsen kaptunk ki egy góllal… Ha öt-hat góllal kevesebbet kaptunk volna, akkor annyival több pontunk lett volna, hogy most nem hátrafelé kellene tekintgetnünk, emellett ehhez hozzájárul, hogy az ellenfeleink sem értékesítették összes helyzetüket, de nem vagyok elégedett. Kicsit jellemző is rám, hogy ha egy védőjátékos tíz támadóval áll szemben, akkor is azt szeretném, hogy megoldja a feladatot, természetesen az ésszerűség határain belül. Lehetett volna jobb az őszi szezon és dolgozni is kell azon, hogy jobb legyen a tavasz.

WEB 2KE 0227

– Mi kell ahhoz, hogy ezek az egygólos vereségek győzelembe csapjanak át?
– Egyszerű: eggyel többet kell lőni, mint kapni (nevet). Viccet félretéve: én főleg a védekezésért felelek és értelemszerűen szeretném, ha minél kevesebb gólt kapnánk, sőt, lehetőség szerint ne is kapjunk. Vannak ezek az elcsépelt klisék, hogy ha nem kapsz gólt, akkor egy pontot biztosan szerzel, és ez valóban így van, ezt minden játékosnak kötelezően tudnia kell. Azt látom, hogy sokszor még a gyerekes foci jellemző ránk azzal, hogy előre sokkal többet mozgósítunk, ezért is voltak helyzeteink, góljaink az élmezőny csapatai ellen is, viszont amikor védekezni kell, akkor még nincs meg bennünk az a kellő koncentráció és félelem, hogy mindenáron elkerüljük, hogy gólt kapjunk. Ebben mindenképp előre kell lépnünk és szerintem ez hozhatja meg az eredményességet is.

–  Már ősszel tudható volt, hogy lesznek változások a játékoskeretben. Ez hogyan sikerült? Második csapatoknál ritka, hogy igazolnak, sokkal inkább a saját utánpótlásukra támaszkodnak és ez így is történt. A fiatalokat mennyire sikerült beilleszteni? Palkó Áron és Kéri Bence például kifejezetten sokat játszott a felkészülési mérkőzéseken.
– Pont ők azok a játékosok, akik támadóbb szelleműek, de várhatóan kevesebb lehetőséget kapnak a bajnokságban az NB I-es csapatból visszajátszók miatt. Ezeknek a játékosoknak a tavaszi szezon második felében reálisabb, hogy többet játszanak, amikor már remélhetőleg biztossá tettük a bent maradást és már a következő idényre gondolva próbáljuk építeni őket. Ugyanúgy megvannak a védekező játékosoknál is azok a 2008-as születésűek, akiket szeretnénk már most pályára küldeni, szóval ebből a szempontból marad az a következetesség, amit eddig is csináltunk azzal, hogy házon belül építkeztünk.

– A srácok mennyi rutint szereztek az elmúlt fél évben?
– Az mindenkiről elmondható, hogy a szünet alatt sokat fejlődött, egyénileg és csapatként is, hiszen az idő előrehaladtával muszáj, hogy egyre jobb játékosokká váljanak. Meg kell említenem Horváth Dánielt, aki szemmel láthatóan nagyot lépett előre, ami örvendetes dolog és az ő fejlődése tényleg kirívó még a többiekéhez képest is.

WEB 3KE 0227

– A lejátszott felkészülési mérkőzéseken mennyire az eredmény volt a hangsúlyos? Azt tudjuk, hogy minden mérkőzésre kaptak egyéni és csapatszintű feladatokat, taktikai elemeket a srácok.
– Lehetett látni, hogy próbálják végrehajtani azokat a feladatokat, amiket a mérkőzésekre kaptak, viszont azokat az elemeket, amiket néhány nappal a meccsek előtt kaptak már nem olyan hatékonysággal valósították meg – ezt tudatosítani kell bennük, nem szabad elfelejteni a két héttel korábban gyakoroltakat.

– A cél továbbra is az NB III-as tagság megőrzése. Mi kell ahhoz, hogy ez minél előbb realizálódjon? 
– Ez egy egyértelmű cél. Nekem az kell, hogy még kevesebb gólt kapjunk, mert a támadójátékunk Mundi Viktor munkájának köszönhetően bármilyen játékosállománnyal mindig kreatív és eredményes. Nem is tudok olyan mérkőzést mondani, ahol ne alakítottunk volna ki helyzeteket. Ezzel szerintem nem lesz gond, de fontos, hogy mennyire tudjuk leszorítani a kapott gólok számát. Ha ez sikerül, akkor remélhetőleg már hat-nyolc mérkőzés után jöhetnek a fiatalok.

– Második csapatunk esetében a szakmai munka minősége nemcsak a tabellán elfoglalt helyezésben mutatkozik meg, hiszen jó visszacsatolás nektek, hogy ebben az idényben Sarkadi Kristóf, Mándi Naruki Milán és Mező Dezső is profi szerződést kapott NB I-es csapatunknál.
–  Ez mindenképp motiváló, nemcsak nekünk, hanem azoknak a játékosoknak, akik itt szeretnének karriert építeni. A klubfilozófiát tekintve ez rendkívül jó elképzelés, mivel itt van a fiatal játékosok szeme előtt ez az út és testközelből tapasztalhatják meg, hogy van értelme annak a munkának, amit elvégeznek.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.