Lejátszotta első téli felkészülési mérkőzését az NB III Észak-Nyugati csoportjában szereplő Újpest FC II, amely rendkívül megfiatalított kerettel 5–2-es vereséget szenvedett a harmadosztály Észak-Keleti csoportjában negyedik helyezett Putnok FC-től.
Az Újpest FC II átlagéletkora ősszel is alacsony volt, ám Mundi Viktor még fiatalabb kerettel vágott neki a téli felkészülésnek, s az első felkészülési találkozón számos U19-es és néhány U17-es korosztályba tartozó játékosunk is lehetőséget kapott.
A mérkőzést viszont finoman fogalmazva sem kezdtük jól, hiszen a Putnok már öt perc után 2–0-ra vezetett, hiszen előbb Pócsik Botond, aztán Korbély Kristóf is bevette Genzler Gellért kapuját.
Ezután viszont elkapta a fonalat Mundi Viktor csapata, amely a játékrész derekán tudott szépíteni Kollarik Tamás révén, de tíz perccel a szünet előtt ismét betalált a Putnok Fekete Vincének köszönhetően. 1–3
A második félidőt sem kezdtük jól, hiszen a borsodiak négy perc elteltével növelték a különbséget Lőrincz Attila góljával.
De a mieink nem adták fel és a második félidőben több nagy lehetőségük volt, de ahelyett, hogy a lila-fehérek kerültek volna közelebb, egy kiugratás végén Galacs Erik szerezte meg a putnokiak ötödik találatát.
A hajrában azonban közelebb kerültünk, amikor a 82. percben Kéri Bence pofozott vissza az üresen tátongó kapuba egy kipattanót. 2–5
“Továbbra is azt mondom, hogy számít az eredmény. Ez a meccs már az első négy percben elment. Így nem lehet meccset kezdeni, hogy ilyen hamar kétgólos hátrányba kerülsz. Természetesen a Putnok rutinban, taktikában és mindenben érettebb csapat a miénknél, mert nálunk most rengeteg fiatal volt, de jelen pillanatban itt tartunk, ebből kell kihozni valamit a kezdésre. Az elmúlt két hétben három szempont mentén dolgoztunk, azok jól működtek most is, de csak három szegmense a játéknak, a többi csak ez után jön” – foglalta össze a mérkőzést és a célokat Mundi Viktor, NB III-as csapatunk vezetőedzője.
A mieink legközelebb február 1-jén, jövő szombaton lépnek pályára, amikor a szintén harmadosztályú FC Főnixet fogadjuk a Tábor utcai Sporttelepen 11 órás kezdettel.
Felkészülési mérkőzés
Újpest FC II–Putnok FC 2–5 (1–3)
Újpest FC II: Genzler – Vass B., Giovanni (Dévényi, a szünetben), Horváth B., Horváth D., Necula – Kollarik (Gombkötő, a szünetben), Mihályi (Palkó, a szünetben) – Sarkadi, Kéri (Szabó N., a szünetben) – Kiss A.
Vezetőedző: Mundi Viktor
Gól: Kollarik (23.), Kiss A. (82.), ill. Pócsik (2.), Korbély (4.), Fekete V. (36.), Lőrincz A. (49.), Galacs (70.)
Az Újpest FC II felkészülési mérkőzései
Január 25., szombat, 13.00, Tábor utca: Újpest FC II–Putnok FC (NB III) 2–5
Február 1., szombat, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–FC Főnix (NB III)
Február 5., szerda, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–Vasas FC (NB II)
Február 8., szombat, 12.00, Győr: ETO Akadémia (NB III)–Újpest FC II
Február 8., szombat, 13.20, Győr: Újpest FC II–LASK U21 (osztrák)
Február 12., szerda, 11.00, Bicske: Bicskei TC (NB III)–Újpest FC II
Február 15., szombat, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–BKV Előre (NB III)
Február 22., szombat, 11.00, Tábor utca: Újpest FC II–Csepel SC (NB III)