Második lett U11-es Csíkos csapatunk a Gallini Cupon!

Varga Gábor által vezetett U11-es Csíkos csapatunk a mögöttünk hagyott héten a Gallini Cupon vett részt, ahol nemzetközi ellenfelekkel is megvívott, s második helyen végzett.

IMG 0768

U11-es Csíkos csapatunk második helyen végzett a Tábor utcában megrendezett Gallini Cupon. Varga Gábor együttese többek között szlovén, ukrán és román ellenfelekkel is megvívott, a lejátszott tíz mérkőzése közül pedig hétszer nyert, egy döntetlen és két vereség mellett. A mieink összesen huszonkét gólt szereztek, ráadásul csapatunkból választották a torna legjobb játékosát is, Mihályi Milán személyében.

„Jól megszervezett, három napos tornán vagyunk túl, ahol kezdeményezően, nagy kedvvel fociztunk. Külön öröm volt számunkra, hogy Csíkos csapatként nemzetközi ellenfelekkel is megmérettethettük magunkat. Jó iramú, fejlesztő mérkőzéseket játszottunk minden nap. A srácok nagyszerű hozzáállással fociztak, s többször is hátrányból fordítottak a tornán. Nyolc plusz egyes felállásban nem sokszor játszott a csapat, de ez a mérkőzéseken szinte nem is látszott, igyekeztünk a pálya teljes szélességét használni. Nagyon jó egyéni teljesítményeket láttam, s többször kombinatív játékkal jutottunk el az ellenfelek kapujáig. Büszke vagyok a srácokra, a jó teljesítmények és szép játék mellett a második helyet szerezték meg, és csak kicsin múlt az aranyérem, hiszen a döntőben tizenegyespárbajban kaptunk ki. Külön büszkeséggel tölt el, hogy a torna legjobb játékosát a mi csapatunkból választották, Mihályi Milán személyében” – fogalmazott Varga Gábor, U11-eseink edzője.

Az Újpest eredményei
Újpest–Soroksár 5–1
Újpest–Ikarus 4–2
Újpest–Targu Mures (román) 4–1
Újpest–NK Radomlje Fehér (szlovén) 3–1
Újpest–NK Radomlje Kék (szlovén) 2–1
Újpest–Kelen SC 2–1
Újpest–DEAC 2–1
Újpest–Eger 0–4
Újpest– FSC FC Ungvár (ukrán) 0–3
Újpest–Eger 0–0

Az Újpest kerete: Boda Patrik, Geschitz Ábel, Gilyén Nándor, Horváth Gellért, Kerekes Benedek, Kiss Dominik László, Kiss Krisztián, Lakatos Dominik, Láng Bence, Lisznai Zsolt, Mihályi Milán, Montvai Benett, Nagy István, Schmidt Jonatán, Szabó Zoltán, Temesvári Boldizsár.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.