Nem tudtuk megtörni az MTE győzelmi sorozatát

Nem tudta megtörni nyeretlenségi sorozatát az Újpest FC II, amely az NB III Észak-Nyugati csoportjának  11. fordulójában ellentétes félidők után kapott ki 1–0-ra az egymás után ötödik győzelmét arató Credobus Mosonmagyaróvár ellen.

NBIII WEB241013

Kifejezetten nehéz mérkőzés várt Mundi Viktor sérülésektől tizedelt csapatára, hiszen a legutóbbi négy meccsét megnyerő Mosonmagyaróvár látogatott a Tábor utcai Sporttelepre.

A Lajta-partiak ennek megfelelő önbizalommal kezdtek és már a második percben célba vették Genzler Gellért kapuját. A védelmünket belöbbölt labdákkal a széleken megbontani igyekvő vendégek bár sokat támadtak, fegyelmezett játékunknak köszönhetően sokáig nem jelentettek igazi veszélyt a kapunkra, igaz, a mieink első lövéseinkre több mint harminc percet kellett várni, amikor előbb Sarkadi Kristóf, aztán Kárász Benjámin ballábas próbálkozása nem talált célt.

A mosonmagyaróvári rohamokat a 42. percig tudtuk megfékezni, ám akkor egy beindulás után a jobbról középre tett labdába szempontjából szerencsésen ért bele a vendégek csatára, Oláh László Dávid, aki megszerezte a vezetést a Lajta-partiaknak.

A második játékrészben a hátrány tudatában bátrabban játszottunk, s szűk egy óra játék után Máté Zsolt fejjel kétszer is veszélyeztetett. A főként mezőnyben zajló játékban a kapuk kevésbé forogtak veszélyben, de az utolsó 20 percre fordulva egy szöglet után Mező Dezső ígéretes helyzetben lőtt Kovács Benedek kezébe. Ezt követően viszont Genzler Gellért két óriási bravúrral tartotta életben reményeinket. A végjátékban több lehetőségünk is akadt az egyenlítésre, Máté Zsolt ígéretes lövése nem sokkal tévesztett célt, de nem jött össze az egyenlítés, így a Mosonmagyaróvár elvitte a három pontot a Tábor utcából. 0–1

„Az volt a meccstervünk, hogy ameddig bírunk, nullra játszunk, de az első félidőben is volt két mérkőzéslabdánk, amiket szerintem utolsó átadásból oda kell tudni passzolni üres területre. Az első félidőben abszolút a mi akaratunk érvényesült a gólt leszámítva, de ez egy olyan játék, hogy egyszer nem figyelsz oda, akkor gólt kapsz. Így viszont a második félidőre borult minden, mást kellett játszanunk, kijöttünk és egész pályán letámadtunk. Voltak helyzetecskéink pontrúgásból és véletlenszerű játékhelyzetekből. Véleményem szerint ettől a kerettől ez volt a majdnem maximum, amit ki lehetett hozni, de azért nem a maximum, mert kikaptunk és mindenki ellen győzelemre játszunk" – értékelt Mundi Viktor, az Újpest FC II vezetőedzője.

A mieink legközelebb október 20-án, vasárnap 13 órától a Balatonfüredi FC vendégeként lépnek pályára.

NB III, Észak-Nyugati csoport, 11. forduló
Újpest FC II–Credobus Mosonmagyaróvár 0–1 (0–1)
Tábor utca. V.: Jakab Á. (Kovács G., Sinkovicz)
ÚJPEST: Genzler – Hallay (Necula, 80.), Máté Zs., Eckl, Horváth D., Illés B. (Futsek, 70.) – Sarkadi, Mező (Balogh Á., 80.), Kollarik, Szabó N. – Kárász (Müller, 55.)
Vezetőedző: Mundi Viktor
Gól: Oláh L. D. (42.)

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.