U11-eseink vezetőedzőjével, Oroszi Benjáminnal beszélgettünk az Újpest-életérzésről, edzői felfogásról, játékos-fejlesztésről, szülői hozzáállásról, mesélt nekünk a gyerekek élményeiről, amiket a felnőtt csapatunk mérkőzésein élnek át, de említette az eredményközpontúság helyzetét is az utánpótlásban. Interjú.
– Mit jelent számodra Újpest, az itteni edzősködés? Mennyire hálás feladat a jövő tehetségeit kinevelni?
– Az aktív pályafutásom során eltöltött éveket is beleszámítva, hétéves korom óta vagyok a klubnál, illetve kilenc éve dolgozom edzőként az Újpest kötelékében, így bátran mondhatom, hogy ez a második otthonom. Nem csupán játékosként, de edzőként is óriási megtiszteltetés, hogy a lila-fehéreknél dolgozhatok a mindennapokban, hiszen Magyarország legnagyobb klubját képviselhetem hétről hétre, ami büszkeséggel tölt el. A feladat, hogy utánpótlásedzőként, ebben a szenzitív időszakban képezzem a gyerekeket, nagy felelősséggel bír, viszont nagyon élvezem ezt a szerepkört, és igyekszem minél több olyan dolgot átadni nekik, amit hasznosítani tudnak hosszútávon is. Remélem, a jövőben sok olyan játékost láthatok majd az NB I-es csapatban, aki megfordult a kezeim alatt. Számomra ez lenne az igazi sikerélmény.
– Milyen célokat tűztetek ki magatok elé ebben a szezonban? mennyire látjátok reálisnak, hogy elérhetőek ezek?
– Ebben a korosztályban nem kerül előtérbe a csapatjáték, emiatt egyénekben gondolkozunk, így minden játékost az egyéni célkitűzései alapján figyelünk és fejlesztünk. Ezeket a terveket mindig reálisan kell megfogalmaznunk, majd monitoroznunk, hogy az adott játékos milyen hatékonyan építi be a személyre szabott mérföldkövet az adott időszakban. Azonban vannak olyan szegmensei is a képzéseknek, amik a csapatra vagy csoportjátékra vonatkoznak, ezekben folyamatosan kell előrelépnünk, hiszen jövőre már nőni fog a pályaméret és a létszám is, így a játékosoknak tudniuk kell az alapelveket a játékhelyzetek vonatkozásában is.
– Hogyan alakítottátok ki a csapatot nyáron, mennyire kellett év közben ezen finomhangolni?
– Az összeolvadás utáni időszak nagyon eseménydús volt. Rengeteg gyereket kellett megismernünk és menedzselnünk, hogy minőségi munkát végezhessünk, ami sikerült is. A csapat kialakítása tekintetében összeálltak a különböző csoportok korosztályon belül, ahol a játékosokat képzettségi szintjüknek megfelelően válogattuk ki. Szeretnénk, hogy minden gyermek megfelelő mennyiségű sikerélményt élhessen át, s emellett igyekszünk kihívások elé állítani őket a foglalkozásokon és mérkőzéseken egyaránt, hiszen akkor lesz hatékony a fejlődésük, ha ezt egyensúlyban tartjuk. A csoportokat jelenleg is rugalmasan kezeljük, így folyamatos az átjátszás lehetősége és a játékosok forgatása, amit az adott foglalkozás célkitűzése vagy a torna/mérkőzés szintje határoz meg.
– Ebben a korosztályban miket fontos fejleszteni a gyerekeknél? Milyen edzésterv mentén haladtok?
– Van saját képzési tervünk és periodizációnk, ami mentén haladunk a szezon során. Kéthetes ciklusokban dolgozunk, ahol a taktikai és technikai elemeket oktatjuk és gyakoroljuk a gyerekekkel. Legfontosabbnak az utóbbiak fejlesztését tartom, hiszen ezekben az években kell tökéletesen elsajátítaniuk ezeket. Minél színesebb programokat és edzéseket próbálunk szervezni a srácoknak, hiszen a mai ingerdús környezetben nehezebben bírják a monotonitást, ezért szeretnénk folyamatosan versenyhelyzetet teremteni, illetve döntéshelyzet elé állítani őket az edzéseken. Rendkívül fontosnak tartom még a belső motiváció kialakítását és fenntartását, amiben óriási felelősségünk van edzőként és pedagógusként.
– Hogyan segítitek a játékosokat az egyéni fejlődésben? Külön foglalkoztok velük posztokra bontva? Mennyire fontos ebben a korban az egyéni technikai fejlődés?
– Folyamatos visszajelzést kapnak a játékosok az egyéni célkitűzéseik alapján, illetve videózások által, egyéni munkával, adott esetben házi feladatokkal próbáljuk eredményesebbé tenni a folyamatot. A videók bemutatása hatékony módszer, ahol a technikai elemekre is visszautalhatunk, illetve a csoporttaktikai helyzeteket is illusztrálhatjuk számukra. Ez a generáció nagyon vizuális, mindent ezen a szemüvegen keresztül látnak és tanulnak, ezért tartom hasznosnak ezeket a „különórákat” a játékosokkal. Konkrét posztspecifikus képzés, és oktatás nem jelenik meg nálunk. A játékosprofilok kezdenek kirajzolódni, azonban ebben a korban még érdemes forgatni a játékosokat a fejlődés érdekében, főleg, hogy a posztok által különböző technikai elemek jelennek meg dominánsan a mérkőzéseken.
– Hogyan alakul egy átlagos hét ennél a csapatnál? Itt nem bajnoki rendszer van, de így is számos megmérettetésen részt vesztek. Mit tudnak segíteni ezek a tornák?
– Hetente öt edzésünk van és egy hétvégi esemény, ami lehet edzőmérkőzés vagy torna. Igyekszünk változatos programot kialakítani a csapatnak, hiszen van technikai köredzésünk, kiscsoportos technikai foglalkozásunk, grundfocink, illetve csapatedzésünk. A labdás foglalkozásokon kívül folyamatosan zajlik a multisport program a szekciónkban, ami alapján heti egy alkalommal más sportágakban is megmérettetik magukat a gyerekek, és olyan mozgásformákkal találkoznak, amit beépíthetnek a saját sportágukba is. Több olyan hetünk van, amikor hétköznap is játszunk edzőmérkőzést, hogy több játékpercet biztosítsunk a gyerekeknek, ezzel is elősegítve fejlődésüket. Csapataink az MLSZ által létrehozott tornabeosztás szerint játsszák hétvégi tornáikat, ahol folyamatos körmérkőzéseken vesznek részt. Azonban vannak meghívásos tornáink is, melyek által olyan csapatokkal is megmérkőzhetünk, akikkel kevesebbet találkozunk a szezon során. Ezen programok mellett igyekszünk több nemzetközi tornára is eljutni, illetve nemzetközi edzőmérkőzést játszani, hiszen ezek a megmérettetések is nagy mértékben segítik a játékosok fejlődését.
– Mennyire eredményközpontú a játékotok? Az utánpótlásban inkább a fejlődés, nem pedig az eredmény számít.
– Célunk kialakítani a győztes mentalitást minden játékosban már ebben a korban, azonban az utánpótlásban a képzés a legfontosabb. Amennyiben edzőként jól dolgozunk és mindent odaadunk a gyerekek kezébe, illetve kialakítjuk a megfelelő mentalitást és a foci iránti szenvedélyt, akkor az eredménnyel fog párosulni. A legfontosabb az, hogy a hét közben tanult dolgokat viszontlássam a hétvégi mérkőzéseken, mert ezen tanulási folyamatok által lehetnek eredményesek a gyermekek.
– Hogyan segítetek a gyerekeknek feldolgozni a sikereket és a vereségeket?
– Minden játékos külön egyéniség, így mindenkivel máshogy kell bánni, kommunikálni, illetve motiválni. Az a legfontosabb feladatunk, hogy minél jobban megismerjük a srácokat, hogy kialakítsuk bennük a bizalmat, majd ezáltal pozitív hatással legyünk rájuk. Amennyiben ezt jól csináljuk, akkor a folyamatos visszajelzésekkel és beszélgetésekkel mindig képesek leszünk jó irányba terelni a játékos gondolkodását és attitűdjét. Nálunk mindig van plusz energia a nehéz helyzetekben, hiszen vannak pillanatok, amikor a srácokat elég emlékeztetni arra, milyen címer van a mezükön, és ez máris óriási erőt és motivációt ad nekik, ami nagy segítség bármilyen helyzetben. Fontos, hogy az identitást és a klub iránti szeretetet kialakítsuk ebben a korosztályban.
– Milyen a viszonyotok a szülőkkel? Mekkora az ő szerepük abban, hogy a gyerekek mekkora ütemben fejlődnek?
– Szerencsére jó a kapcsolat és a kommunikáció a szülőkkel, ami elengedhetetlen, hiszen óriási szerepük van nekik is abban, hogy a gyermek milyen mentális és fizikális állapotban érkezik a foglalkozásokra. Mi is igyekszünk a folyamatos visszajelzések, értekezletek és egyéni beszélgetések mellett segíteni a munkájukat, néhol pedig szükséges az esetleges edukatív kommunikáció is, hiszen sportszülőként ők is sok kihívással találkoznak a mindennapokban, ami hatással van a gyermek sportéletére. Emellett pedig le a kalappal minden kedves szülő előtt, hiszen rengeteg logisztikával és áldozattal jár az, hogy a gyermekük mindig, mindenhol ott lehessen időben.
– Mennyire fontos átadni az Újpest-életérzést a gyerekeknek ebben a korosztályban, mennyire befogadóak erre?
– Igyekszünk minél többet beszélni velük az NB I-es csapat mérkőzéseiről, illetve sokan járnak ki ezekre a meccsekre, ahol magukba tudják szívni az igazi Újpest-életérzést. A gyerekek sokszor bekísérik a nagy csapat játékosait a pályára, ami óriási élmény számukra. Ráadásul a felnőtt játékosok is nagyon támogatóak a srácokkal és igyekeznek mindig kedveskedni nekik. Legutóbb, például Matija Ljujic odaadta egy pár cipőjét az egyik srácnak, ami óriási öröm volt számára. Ezen apró dolgok is rengeteget számítanak a klubhoz való kötődés szempontjából, s igyekszünk mindent megtenni, amivel ezt elősegíthetjük.
– Hogyan érzékelhető a klub filozófiája az utánpótlásnevelésben?
– A kombinatív, támadófutball jellemzi a gyerekek játékát, rengeteg egyéni villanással. Igyekszünk kreatív és vállalkozókedvű játékosokat nevelni, akik a megfelelő technikai elemeket alkalmazzák a pályán, illetve értik a játékhelyzeteket és kreativitásukkal képesek a váratlan megoldásokra is.