Sok fejlődést és két érmet is hozott U13-asaink idénye

Noha Varga Szilveszter által irányított U13-as Lila csapatunk számára nem hirdettek végső helyezést az Országos bajnokság Dél-Keleti csoportjában, a mieink ennek ellenére jól szerepeltek és sokat fejlődtek, míg Füzesi Zsolt vezette Csíkos és Fehér együtteseink egyaránt bronzérmesek lettek a BLSZ ¾ pályás bajnokság 1-es, illetve 2-es csoportjában.

250627U13

U13 Lila – MLSZ, Országos, Dél-Kelet

Varga Szilveszter által irányított Lila csapatunk jól szerepelt a mögöttünk hagyott szezonban, s bár ebben a korosztályban végeredményt nem hirdettek, a mieink a lejátszott 28 mérkőzésükből 17-et nyertek meg négy döntetlen és hét vereség mellett.

„Hasznos és sikeres szezonon vagyunk túl. Abban mértük a sikert, hogy milyen mértékben és ütemben fejlődtek játékosaink, és szerencsére bátran kimondhatjuk, hogy sokat léptünk előre mind egyéni, technikai, taktikai, motorikus és mentális szempontból. Nem utolsósorban a csapatjátékunk is fejlődött, hiszen az összes mérkőzésünkön a saját focinkat próbáltuk játszani. Másodlagos célkitűzésünk volt, hogy minden mérkőzésbe úgy menjünk bele, hogy a hármas sípszó után mi legyünk a győztesek, ez az idei szezonban sokszor sikerült. Szeretném megköszöni a csodálatos szurkolótáborunknak, hogy minden mérkőzésen – legyen szó hazai vagy idegenbeli találkozóról – igazi futballhangulatot teremtettek, ezáltal a gyerekek profi futballistának érezhették magukat” – fogalmazott Varga Szilveszter, Lila csapatunk vezetőedzője.


U13 Csíkos – BLSZ, ¾ pályás, 1. csoport
U13 Fehér – BLSZ, ¾ pályás, 2. csoport

Füzesi Zsolt által irányított Csíkos és Fehér együtteseink a BLSZ háromnegyed pályás bajnokságának 1-es és 2-es csoportjában remekül teljesített. Előbbiek 13 győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel, 123 lőtt és 32 kapott góllal, utóbbiak 26 találkozón elért 22 sikerrel, illetve két-két döntetlennel és vereséggel, 227 lőtt és 31 kapott góllal zártak bronzérmesként.

„A tavaly nyári egyesülés után viszonylag nagy létszámmal indultunk neki a bajnokságnak edzőtársammal, Kiss Fannival, ami azért volt jó mert két bajnokságban is indultunk. Hétvégenként két mérkőzés volt a programban, így mindenki kapott játéklehetőséget. Mi is az eggyel idősebb bajnokságban indultunk, aminek volt pozitív és negatív hatása is. Pozitívumként kiemelném, hogy fizikailag sokat fejlődtek a játékosok, mégiscsak nagyobb és erősebb ellenfelek ellen játszottunk, valamint a helyzetkihasználást is sokat gyakoroltuk. A Csíkos csapat húsz mérkőzésen százhuszonhárom, a Fehér csapat huszonhat mérkőzésen kétszázhuszonhét gólt szerzett, ami minden körülmény között is kimagasló, a Mócsai Norbert, Driszku Donát kettős közel száznegyven gólt szerzett. Negatív értelemben viszont hiába volt U14-es a bajnokság, 2-3 csapatot leszámítva nagyon nagy volt a különbség tudásban, technikai és taktikai téren a csapatok között. A két együttesünk vegyesen játszott a bajnokságokban, ami azt jelenti, hogy minden hétvégén megpróbáltunk két egyenlő erősségű csapatot kiállítani. A szezon végén mind a két bajnokságban harmadik helyen végeztünk, ami kis szerencsével akár jobb is lehetett volna. Csapaton belül nálunk is látszott a különbség az elején, de a srácok nagyon fogékonyak voltak a tanulásra, szorgalmasan dolgozva az év végére annyira összecsiszolódtak, hogy akik egy kicsit le voltak maradva, ők is sokat fejlődtek. Amiket az edzésen gyakoroltunk, sokszor visszaköszöntek a mérkőzésen és ez nekünk edzőknek is jó visszaigazolást adott, hogy jó munkát végzünk. Most eljött az ideje a szintlépésnek, és a háromnegyed pályás mérkőzések után, a következő szezonban már teljes méretű pályán, a felnőtt labdarúgás szabályai szerint fogunk pályára lépni. A szezon második felében több felkészülési mérkőzést már a nagypályás szabályok szerint játszottunk, és a végén a játékosok nagyon jól alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, jól teljesítettek és szinte sajnáltuk, hogy vége lett a szezonnak. Reméljük, ősszel majd itt tudjuk folytatni. A hétvégi bajnoki mérkőzéseken sokszor voltak visszajátszó játékosok a Liila csapatból, valamint két U14-es leány játékos, Simonka Lili és Cserkuti Ajna is sokat lépett pályára nálunk és erősítették a csapatot, ami az ő fejlődésükre is jó hatással volt. Ha adódott lehetőség, akkor az U12-es csapatokból is szerepeltek nálunk fiatalabb játékosok, akik bizonyították, hogy a nagyobbak között is megállják a helyüket. Arra is büszkék vagyunk, hogy két játékosunk is szezon közben került fel a Lila csapathoz, reméljük, többen is követni fogják őket a jövőben” – összegzett Csíkos és Fehér csapatainkat irányító Füzesi Zsolt.

U13 Csíkos – BLSZ, ¾ pályás, 1. csoport

U13Cs

U13 Fehér – BLSZ, ¾ pályás, 2. csoport

U13F

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.