Március 30-án, vasárnap 16 órától az Újpest FC II a Szombathelyi Haladás vendége lesz az NB III Észak-Nyugati csoportjának 22. fordulójában, míg fiú utánpótláscsapataink összesen 22 mérkőzést vívnak.
Ígéretesen kezdte a tavaszi szezon küzdelmeit az Újpest FC II, amely eddigi négy mérkőzése közül a Dorogot legyőzte, míg legutóbb a Gyirmót II-vel ikszelt, ezek mellett két, élmezőnyhöz tartozó csapat dolgát is megnehezítették Mundi Viktor tanítványai, de Budaörsön 5–4-es, Veszprémben 1–0-s vereséget szenvedtek. A mieinkre újabb nehéz feladat vár, hiszen a kiesés elől menekülő Szombathelyi Haladás vendégeként lépnek pályára a bajnokság 22. fordulójában.
A vasiak a mieinkhez hasonlóan négy pontot gyűjtöttek eddigi négy tavaszi meccsükön: a Budaörstől 5–2-re, a Veszprémtől 1–0-ra kaptak ki, de fontos győzelmet értek el az utolsó helyezett Kelen ellen, míg a III. kerülettel gól nélküli döntetlent játszottak idegenben, s egy újabb sikerrel elmozdulának a kieső zónából, ugyanakkor a mieink a három pont megszerzésével tovább távolodnának onnan, hiszen Mundi Viktor csapata jelenleg hét győzelemmel, három döntetlennel és 11 vereséggel, 24 pontot gyűjtve áll a tabella 10. helyén.
„Nehéz mérkőzésre számítok, ismerjük a Szombathely jelenlegi helyzetét, azonban nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk, hiszen szükségünk van a pontokra, s ennek tudatában készülünk egész héten. Tudjuk, hogy sok hazai szurkoló fog kilátogatni a meccsre, de ha kellő határozottsággal játszunk az első perctől kezdve, akkor sikerülhet elhozni a három pontot” – fogalmazta meg várakozásait második csapatunk játékosa, Máté Zsolt.
A két csapat a 7. fordulóban már találkozott egymással, amikor a mieink hazai pályán egy büntetővel kaptak ki 1–0-ra a szombathelyiektől.
A március 30-án, vasárnap 16 órától a Szombathelyi Haladás Sportkomplexumban rendezendő Szombathelyi Haladás–Újpest FC II mérkőzést Juhász Bálint vezeti, segítői Cseresznyák Csaba Ádám és Urbán Richárd lesznek. A mérkőzést az Újpest FC YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.
NB III, Észak-Nyugati csoport, 22. forduló
Március 30, vasárnap
16.00, Szombathelyi Haladás Sportkomplexum: Szombathelyi Haladás–Újpest FC II
Utánpótláscsapataink 22 mérkőzést játszanak a hétvégén. Szombaton 17 meccsből kilencet, míg vasárnap ötből kettőt hazai pályán vívnak meg a lila-fehérek. Tornákból sem lesz hiány, hiszen szombaton az U9-es és U8-as Fehér csapataink, U7-eseink, illetve az U8-as és U6-os lányok Szentendrén rendezendő Bozsik Fesztiválon érdekeltek, míg U11-es csíkos csapatunk Balassagyarmaton MLSZ Régiós Tornán szerepel. Szombaton 14 órától az U11-es, az U10-es és az U9-es korosztályoknak pedig MLSZ Kiemelt Meghívásos Bozsik-tornát rendezünk a Tábor utcában.
MÁRCIUS 29., SZOMBAT
U15, MLSZ, Alap, 15. forduló
9.00: III.ker TVE–Újpest
U13, MLSZ, Dél-Keleti csoport, 18. forduló
9.00, Tábor utca: Újpest–Vasas Kubala Akadémia
U12, MLSZ, Dél-Keleti csoport, 18. forduló
9.00, Tábor utca: Újpest–Vasas Kubala Akadémia
9.00, Dunakanyar SE Sporttelep: Újpest U7, Újpest U7 Csíkos, Újpest Lány U6, Bozsik Fesztivál
U19, BLSZ, 1. csoport, 16. forduló
10.00: CsHC 94 SE–Újpest Csíkos
U15, BLSZ, 1. csoport, 19. forduló
10.00, Megyeri: Újpest Fehér–Grund 1986 FC
U16, MLSZ, Alap, 15. forduló
11.00: Budai FC–Újpest
U14, BLSZ, ¾, 1. csoport, 16. forduló
12.00, Megyeri: Újpest U13 Csíkos–Kastélydombi SE
13.00, Kövi Pál Sportcentrum, Balassagyarmat: Újpest U11 Csíkos, MLSZ Régiós Torna
13.30, Dunakanyar SE Sporttelep: Újpest U9 Fehér, Újpest U8 Fehér, Újpest Lány U8, Bozsik Fesztivál
U17, MLSZ, Alap, 14. forduló
14.00: VFC USE–Újpest
U14, BLSZ, ¾, 2. csoport, 18. forduló
14.00, Megyeri: Újpest U13 Fehér–Közterület SK
14.00, Tábor utca: Újpest U11, Újpest U10, Újpest U9, MLSZ, Kiemelt, Meghívásos Torna
Felkészülési mérkőzés
14.00, Tábor utca: Újpest U10 Csíkos–KTE
14.00, Tábor utca: Újpest U8 Lila–KTE
14.00, Tábor utca: Újpest U8 Csíkos–KTE
U16, BLSZ, 20. forduló
16.00: II. Kerület UFC–Újpest U15 Csíkos
U17, BLSZ, 18. forduló
17.45: Pénzügyőr SE–Újpest Fehér
MÁRCIUS 30., VASÁRNAP
10.00, UFC Gyömrő Sporttelep: Újpest U11 Fehér, Gyömrő Cup
U14, MLSZ, Alap, Keleti csoport, 17. forduló
11.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Újpest
Futsal, U17, MLSZ, Közép csoport, 12. forduló
13.00, Tábor utca: Újpest–Kistarcsai VSC
U13, BLSZ, ¾, Tavaszi, G-csoport, 3. forduló
14.00: Barca Academy Fehér–Újpest U12 Fehér
Futsal, U15, BLSZ, Felsőház, 4. forduló
15.30: TFSE-Tent Budapest–Újpest
Futsal, U19, MLSZ, Közép csoport, 15. forduló
15.30, Tábor utca: Újpest–REAC Sportiskola SE