Egészen sikeres hétvégén vannak túl a legkisebb újpesti utánpótláscsapatok, hiszen U11-eseink megnyerték a Fót Cupot, míg U10-eseink az egy évvel idősebbek között lettek bronzérmesek ugyanezen a tornán. U9-eseink aranyérmet nyertek a Dunamenti Kupán, U8-asaink a székesfehérvári tehetségközponti tornán diadalmaskodtak, míg U7-eseink ugyancsak Fóton remekeltek, ráadásul a mieink a csapatsikerek mellett négy egyéni díjat is kiérdemeltek.
U11 Fót Cup
„Izgalmas, jó hangulatú tornán vettünk részt, kevésbé jó időben. Nem kezdtünk elég élesen a tornát, de meccsről meccsre egyre jobban fociztunk. A kért dolgokat a srácok megvalósították, és szinte mindenki, minden poszton futballozott a torna folyamán. Rengetegszer kombinatív szép focival jutottunk el az ellenfél kapujáig, valamint csapatként tudtunk védekezni és ha valaki hibázott, jött egy társ és javította a hibáját, nagyon jó volt így látni a srácokat. Több jó egyéni teljesítményünk volt, de a szervezők csapatunkból Horváth Gellértet választották a torna legjobb játékosának. A torna végén a jó teljesítmények mellé eredmény is párosult és az első helyet tudtuk megszerezni” – értékelt Varga Gábor.
Az Újpest eredményei
Újpest–Gödöllő 1–1
Újpest–Iklad 4–0
Újpest–Fót 5–0
Újpest–Göd 12–2
elődöntő: Újpest–Veresegyház 3–1
döntő: Újpest–Gödöllő 4–0
Az Újpest kerete: Bakosi Bálint, Fehér Bence, Geschitz Ábel, Horváth Gellért, Kiss Dominik, Kiss Krisztián, Lakatos Dominik, Nagy Bence, Reisinger Áron, Riskó Levente
U11 Fót Cup – Újpest U10
„Hétvégén az U10 csíkos csapatunk a Fót Cup U11-es korosztályos kupán versenyzett! A srácok mindent megtettek, hogy az eggyel idősebbek között is sikerüljön domináns támadófutballt játszaniuk! Ez szinte az egész tornán keresztül sikerült is! Nagyon sok mélységi labdával próbáltuk az ellenfél védelmét feltörni és ez gólokban is visszaköszönt. A csoportban veretlenül az első helyen mentünk tovább, aztán a Gödöllő ellen egy utolsó perces góllal lemaradtunk a döntőről, de a bronzmeccsre mindenki összeszedte az utolsó energiáit is és sikerült egy gyönyörű bronzéremmel, illetve egy legjobb kapus díjjal (aki Dócs Nimród lett a csapatunkból), zárni ezt a kupát! Gratulálok a srácoknak és Hajrá Lilák!” – számolt be Szentmihályi Gergely.
Az Újpest eredményei
Újpest U10–Erdőkertes 5–1
Újpest U10–Sződ 5–0
Újpest U10–Veresegyház 2–1
Újpest U10–KISE 0–0
elődöntő: Újpest–Gödöllő 1–2
bronzmeccs: Újpest U10–Veresegyház 2–1
Az Újpest kerete: Bátori Máté, Dócs Nimród, Hajner Miron, Handl Bence, Hendrik Viktor, Kikilaji Bálint, Kiss Márk, Kósa Levente, Kovács Dániel, Kovács Krisztián, Takács Maxim, Tarnóczy Bence
U9 Dunamenti Kupa
„Igazi futballidőben és hangulatban egy nagyon jó színvonalú tornán vettünk részt. Minden mérkőzésen más stílusú csapat ellen léptünk pályára, amire nagyszerűen reagáltunk. Mindig volt egy-egy játékos, aki extra teljesítményt nyújtott az éppen aktuális mérkőzésen. Összességében nagyon büszke vagyok mindegyik játékosomra, hogy veretlenül sikerült megnyernünk a tornát és külön öröm számunkra, hogy a torna legjobb játékosa a mi csapatunkból került ki Tóth Martin személyében” – értékelt Rosta Levente és Páll-Bohus Levente.
Az Újpest eredményei
Újpest–Göd 1–0
Újpest–Jászfényszaru 3–0
Újpest–Mészöly Focisuli 2–0
Újpest–Paks 4–1
Újpest–Szolnoki MÁV FC 3–1
elődöntő: Újpest–Escola Varsovia (lengyel) 5–2
döntő: Újpest–Puskás Akadémia 0–0 – szétlövéssel: 3–2
Az Újpest kerete: Bartos Noel, Bukovszki Zalán, Kisari Lajos Kevin, Madarász Márk, Mihályi Gergő, Molnár Albert, Montvai Kente, Tóth Martin
U8 Tehetségközponti torna, Székesfehérvár
„Ebben az évben az első tehetségközponti torna Székesfehérváron került megrendezésre. A gyerekek nagyon motiváltan, keményen fociztak egész nap. Minden mérkőzésünkön igyekeztünk dominálni, ami egy mérkőzés kivételével sikerült is. Nagyon kreatívan játszottak, domináns volt az egyéni játék minden mérkőzésünkön. Ezen felül a kialakult együttműködéseket is jól felismerték majd oldották meg őket. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amikből sokszor sikerült bevennünk ellenfeleink kapujait. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra a hétről hétre mutatott játékuk, hozzáállásuk miatt. Igazi újpesti stílust képviselnek. Negyvenegy lőtt góllal, minden mérkőzésünket megnyerve a torna első helyén végeztünk” – összegzett Vörösmarty Márk.
Az Újpest eredményei
Újpest–Monor 5–0
Újpest–Gödöllő 3-2
Újpest–III. Kerület 12–3
Székesfehérvár–Újpest 1–6
Kecskemét–Újpest 1–5
BVSC–Újpest 0–10
Az Újpest kerete: Bacsik Dominik, Bubrik Botond, Kiss Máté, Krasznai Bendegúz, Szabó Márk, Szabó Milán, Tóth Márkusz, Zongor Ádám
U7 Fót Cup – haladó és kezdő torna
Az U7-es korosztályban is két csapattal mérettük meg magunkat Fóton, ahol haladó és kezdő csoportban is indultunk.
„A csapadékos időjárás miatt kevesebb, nyolc csapat részvételével zajlott a torna. A csapatokat két négycsapatos csoportba osztották. A csoportunk második helyén végeztünk és az elődöntőben (a későbbi tornagyőztes) gödi csapatot kaptuk, amely ellen nagyon jó iramú és végig kiélezett, izgalmas meccset tudtunk játszani. A bronzmérkőzésen a Monor ellen több olyan egyéni hibánk is volt, amik a végeredményt számunkra negatív irányba befolyásolták. Ettől függetlenül le a kalappal a gyerekek előtt, mert a hideg és a szitáló eső ellenére is a maximumot próbálták meg kihozni magukból” – összegezte a haladó csapat szereplését Csendom Kristóf.
Az Újpest eredményei
Újpest–Budakalász 4–1
Újpest–Gödöllő 3–5
Újpest–Pomáz 10–1
elődöntő: Újpest–Göd 2–3
a 3. helyért: Újpest–Monor 3–4
Az Újpest kerete: Barbola Bende, Duró Levente, Katona Martin, Pál Dániel, Salavardics Patrik, Szunyogh Áron
„Csapatunk végig magabiztos játékot képviselt a tizenkét csapatos tornán. A csoportkörben veretlenül szerepelve, megérdemelten került az első helyre. Sok egyéni remek megmozdulást mutattak be a játékosok, gyönyörű cselek és szebbnél szebb gólok születtek a csoportmérkőzések alatt. Izgatottan várták a helyosztó mérkőzéseket az Újpest legifjabb labdarúgói az egész napos szitáló eső sem szegte a gyerekek kedvét. A helyosztó mérkőzéseken is remekeltek a lila-fehérek, ennek eredményeképp megérdemelten jutottak a várva várt döntőbe. Végig koncentráltan, egymást segítve küzdötték fel magukat a torna első helyére. A nehéz pillanatokban sem adták fel, okos, sokszor többpasszos játékkal szereztek gólokat. Több egyéni parádés megmozdulás is gólt, gólokat ért. A lila-fehér szív a pályán volt, büszkén emelve magasba a tornagyőzelemért járó trófeát! A torna legjobb játékosát mi adtuk Vörös Samu személyében” – értékelte a kezdő csapat teljesítményét Csendom Kristóf.
Az Újpest eredményei
Újpest fehér–Budakalász 7–1
Újpest fehér–Dunabogdány 10–2
Újpest fehér–Gödöllő 2–1
Újpest fehér–REAC 3–0
elődöntő: Újpest fehér–Erdőkertes 2–1
döntő: Újpest fehér–Fót 5–1
Az Újpest kerete: Juhász Milán, Kiss-Gányik Botond, Lukács Noel, Vágány-Tóth Ádám, Vörös Samu