
Mörschel duplájával fordítottunk, és elhoztuk a három pontot Debrecenből
Az Újpest FC 2-1-es győzelmet aratott Debrecenben az OTP Bank Liga 8. fordulójában.
Sajnos borzasztóan indult a mérkőzés számunkra, ugyanis Matija Ljujic már az első percben térdsérülést szenve...

Rutinos szerb középhátvédet igazoltunk
Milos Kosanovic pályafutása javarészét Belgiumban töltötte.
A 33 éves szerb játékos hazájában nevelkedett, majd négy évig futballozott a lengyel Cracoviánál, főként az élvonalban. Ezt követően Belgiu...

Két újpesti játékos a futsalválogatottban!
Gémesi Gergő mellett ezúttal csapatunk kapitánya, Horváth Benedek is meghívót kapott a magyar futsalválogatottba.
Két lejátszott forduló után (Pécs, majd pénteken Berettyóújfalu) ismét válogatott szü...

Georgios Antzoulas: Egyetlen egészként kell működnünk, nem pedig 11 játékosként
Görög hátvédünk, Georgios Antzoulas beszélt arról, hogy miben kell javulnunk, elmondta, hogy milyen egyéni edzéseket végez, és hogy megszokta-e a budapesti életet.
Hogy érzed, sikerült magunk mögött ...

Futsalosaink nagyarányú győzelmet arattak
Az Újpest FC-220Volt 6-0-ra verte hazai pályán a PTE-PEAC-ot a futsal NB I 6. fordulójában.
Az újonc Pécsi EAC csapata látogatott a Szilágyi úti UTE Sportcsarnokba. Moga Lóránt újra számíthatott Lipl...

Második csapatunknak sem jött ki a lépés a hétvégén
Az Újpest FC II. 4-0-ra kikapott hazai pályán az Evolution Hungary Cigánd SE-től, az NB III Észak-keleti csoportjának 8. fordulójában.
A lila-fehérek legutóbb a listavezető Putnok ellen szenvedtek 1-...

Egy hétfő esti győzelemmel az élmezőnybe ugorhatnának futsalosaink
Az Újpest FC - 220Volt hétfő este 20:45-kor a PTE-PEAC együttesét fogadja a futsal NB I 6. fordulójában.
A Pécsi Tudományegyetem együttese tavaly megnyerte a másodosztályt, így egyenes ágon jut...

Hiába a temérdek helyzet, kikaptunk az MTK-tól
Az Újpest FC 2–0-ra kikapott hazai pályán az MTK-tól az OTP Bank Liga 7. fordulójában.
Mezőnyfölénnyel kezdtük a találkozót, és rögtön az első percekben két életveszélyes beadás is elsüvített az MTK ...

Mit, hol, mennyiért – minden, amit a repohár-rendszerről tudni érdemes
Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a Szusza Ferenc Stadionban szombaton debütáló újrapoharakról.
Amint arról beszámoltunk, az Újpest FC a környezettudatosság területén tett komoly lépést: a ...

Heinz Mörschel: Kiváló minőségű játékosaink vannak, ez vitathatatlan!
A dominikai válogatottban debütáló Heinz Mörschel mesélt a nemzeti csapattal kapcsolatos tapasztalatairól, elmondta, hogy miért jobb az idei Újpest a tavalyinál, és az MTK elleni mérkőzésre is kitért....

Gyűjtsd össze a Legendákat!
Az MTK elleni mérkőzésen debütál stadionunkban a repohár-rendszer.
Az Újpest FC a környezettudatosság területén tett komoly lépést: a szombati, MTK elleni OTP Bank Liga-meccsen büféinkben már elérhet...

A 95. percben érkezett Kabát Kevin győztes gólja
Az Újpest FC U19-es együttese az utolsó pillanatban 1-0-ás győzelmet aratott a III. kerület otthonában.
Véber György és Szlezák Zoltán csapata egy győzelemmel és egy vereséggel indította az új idényt...

Magabiztos győzelemmel vettük az első akadályt
Az Újpest FC 3-1-re diadalmaskodott a Pécsi MFC otthonában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
Igazi meccshangulat, 5500 néző és teltházas vendégszektor fogadta a csapatokat a PMFC Stadionban, ahol a ...

Branko Pauljevic: A koromból adódóan nagyobb rajtam a felelősség
A rangidős Branko Pauljevic beszélt arról, hogy miben más a mostani fiatalok helyzete a labdarúgásban, de pécsi emlékeit is felidézte a Magyar Kupa-mérkőzés előtt.
Hogy érzed, jó hatással volt a csap...

Egygólos vereség a listavezető otthonában
NB III-as együttesünk 1-0-ás vereséget szenvedett Putnokon az Észak-Keleti csoport 7. fordulójában.
Második csapatunk hárommeccses győzelmi sorozattal látogatott az éllovas Putnokhoz, mely a 27. perc...
Több mint félszázan futottak Lázár Bencéért
54-en futottak a Soha ne add fel LÁZÁR BENCE Közhasznú Emlékalapítványért vasárnap, a 38. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A kezdeményezés során több mint másfél millió forint adomány gyűlt össze.
Har...

Ellentétes félidők után született meg futsalosaink második győzelme
Az Újpest FC-220Volt 3-2-re nyert hazai pályán a Maglódi TC ellen, a Futsal NB I 5. fordulójában.
Bár javultak Moga Lóránt lehetőségei az előző meccshez képest, továbbra is akadtak hiányzók a csapatb...

Balatonbogláron zárja nyári programját az Újpest FC Öregfiúk
Öregfiúk-együttesünk szombaton gálamérkőzésen játszik a Tesco-Leadership Team ellen.
Érdekesség, hogy az újpesti Öregfiúk-csapat minden, nyáron rendezett tornán, amelyen elindult, felállhatott a dobo...

Futsalcsapatunk centere a 200. NB I-es meccsére készül pénteken
Horváth Benedek négy mérkőzésen 3 gólnál és 1 gólpassznál jár az idei szezonban. Centerünk a 200. NB I-es mérkőzésén léphet pályára pénteken, és eddig 74 élvonalbeli találat fűződik a nevéhez. Ebből Ú...
Csoboth Kevin: Pozitív energiákkal tölt fel a válogatottság
Csoboth Kevin a magyar A válogatottal, míg Fehér Csanád az U21-es nemzeti csapattal készül az Európa-bajnoki selejtezőkre.
Szerdán kint jártunk a srácoknál Telkiben, és egy villáminterjúra elcsíptük ...

Mucsányi Márk kölcsönbe került
Saját nevelésű szélsőnk a Merkantil Bank Ligában erősödik.
Mucsányi Márk szeptember 6-án kölcsönbe került a BVSC csapatához, és a zuglói együttesben több lehetőséget kaphat, mint az Újpest FC-ben.
S...

NB III-as együttesünk sorozatban harmadik sikerét aratta
Az Újpest FC II. 2-1-re nyert otthon a DVTK II. ellen az NB III Észak-Keleti csoportjának 6. fordulójában.
A felnőtt keretből a ZTE ellen debütáló Tóth Ákos mellett Geiger Bálint, Radosevic Ognjen és...

Olaszországban nevelkedett észt centert igazoltunk
Az Újpest FC megvásárolta Oliver Jürgens játékjogát a Torinótól.
Az észt csatár hazájában kezdett futballozni, majd mindössze 16 évesen már a felnőtt harmadosztályban bizonyíthatott. Ott végül összes...

Újabb izzadós mérkőzés, de megint megvan a győzelem!
Az Újpest FC 3-2-es sikert aratott a Kisvárda ellen az OTP Bank Liga 6. fordulójában
Nem indult jól a találkozó a szempontunkból, hiszen a 6. percben Mesanovic nagyjából 20 méterről tökéletesen teker...

Megvan a Pécs elleni kupameccsünk pontos időpontja
Az MLSZ elkészítette a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának pontos menetrendjét, így kiderült, hogy a mieink PMFC elleni összecsapására szeptember 16-án, szombaton, 16:45-kor kerül sor Pécsen.
Az már hétf...

Tajti Mátyás: Szerettem volna egy nagy, komoly múlttal rendelkező csapatban játszani
Új igazolásunk, Tajti Mátyás mesélt az újpesti emlékeiről, elárulta, miért választotta csapatunkat, és azt is, hogy milyen célokkal érkezett a negyedik kerületbe.
Először is üdvözöllek Újpesten! H...

Geiger Bálint góljával húzta be a három pontot NB III-as csapatunk
Az Újpest FC II. 1–0-ás sikert aratott Tiszafüreden az NB III 5. fordulójában.
A felnőtt együttesből Hámori Tamás, Geiger Bálint, Varga Balázs és Ognjen Radosevic is visszajátszottak a hétközi Facult...

Csoboth Kevin készülhet Szerbia és Csehország ellen!
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar válogatott szeptemberi mérkőzéseire, szélsőnk, Csoboth Kevin pedig ismét meghívót kapott a nemzeti csapatba.
Csoboth – aki a szombati, ZTE ...

Gólfesztivál a Magyar Futsal Akadémia ellen
Az Újpest FC-220Volt 9-2-re legyőzte a Magyar Futsal Akadémiát a Futsal NB I 3. fordulójában.
A hétfő esti meccsen egy játékost kellett nélkülöznie Moga Lórántnak, mégpedig a hétvégén ételmérgezést s...

Utánpótlás-válogatott kapus érkezett
Molnár Zsombor a Vasastól jött Újpestre.
A 2003-as születésű kapus a Felsőtárkánynál, majd az Egernél kezdett megismerkedni a labdarúgással, később a Mezőkövesd és a Vasas Kubala Akadémia következett...

Pécsen vár ránk az első akadály a Magyar Kupában!
Az MLSZ kisorsolta a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának párosításait, az Újpest FC pedig a Pécsi MFC-t ellen kezdi szereplését.
Az élvonalbeli klubok ebben a körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe, és a m...

Luis Jakobi távozik Újpestről
A német labdarúgó és az Újpest FC közös megegyezéssel bontott szerződést.
Luis Jakobi 2022 októberében érkezett a negyedik kerületbe, majd 19 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólpasszt jegyze...

Változás a programban, hozzánk érkezik a Kisvárda
Szeptember elsején az Újpest FC hazai pályán fogadja a Kisvárda együttesét az OTP Bank Liga 6. fordulójában.
A Kisvárda Master Good együttese hivatalos kéréssel fordult az MLSZ-hez és klubunkhoz, mis...