III. Lila-fehér Movember
Fuss velünk idén is a Movember jegyében!
Ahogy az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, úgy a november egy másik, ugyancsak megelőzhető betegség, a prosztatarák veszélyeire hívja fel a figyelmet. Az Újpest FC – a Movemberre keresztelt akció keretein belül – idén is megtartja ehhez kapcsolódó online futóversenyét.
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2023-ban is arra buzdítjuk szurkolóinkat, hogy fussanak velünk novemberben, egész pontosan a hónap 6. és 30. napja között, a lerótt kilométereket pedig rögzítsék a Strava-applikációban, így a távokra vonatkozó információk eljutnak hozzánk.

#lilafehermovember
A "Movember" kifejezés az angol "moustache" (bajusz) és "November" szavak kombinációjából született. Ez a kifejezés egy globális kampányt takar, melynek célja az, hogy felhívja a figyelmet a férfiak testi és lelki egészségére, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára.
A kampány minden év novemberében olyan betegségekre fókuszál, amelyek a férfiak körében gyakoriak és időben felismerhetők és kezelhetők lennének szűrővizsgálatok segítségével. Kiemelt figyelmet kap például a prosztatarák, a hererák és a depresszió megelőzése, korai felismerése és hatékony kezelése.
A Movember mozgalom 1999-ben egy csoport fiatal ausztrál férfi ötletéből született, és az évek során először országos, majd nemzetközi kampánnyá nőtte ki magát. A mozgalom résztvevői november hónapban bajuszt növesztenek, mint egyféle szimbólumot, amellyel támogatják a jó ügyet. Ezen kívül testmozgással is támogatható a kampány.

#nyereményjáték
Nyerj páros VIP-belépőt a Paks elleni meccsre!
Ha szeretnél Te is a VIP-páholyból szurkolni a srácoknak a következő hazai mérkőzésen, akkor vegyél részt Movember-nyereményjátékunkban!
Ehhez a következőket kell tenned:
1. Csatlakozz online futóversenyünkhöz!
2. Szerezd be saját limitált Újpest FC Movember-kulacsodat! Webshop: https://csakalila.hu/movemberkulacshop
3. Tölts fel egy képet a kulacsoddal a 3. Lila-Fehér Movember Strava-csoportba!
Amennyiben mindhárom feltételt teljesíted, részt veszel a sorsoláson, amelynek győztese egy páros VIP-jegyet nyer a Paks elleni, december 3-i találkozóra.
Végleges dobogó
Gratulálunk nyerteseinknek!
Frissítve: 2023.12.01
1. hely
Anett Kelemen
677,8 km
677,8 km
2. hely
Gusztáv Simon
480,5 km
480,5 km
3. hely
Krisztián Venczel
262 km
262 km
CSATLAKOZZ A STRAVA CLUBHOZ!
Hogyan csatlakozhatsz?
1. Töltsd le a Strava-applikációt, és regisztrálj!
2. Kattints a „Keresés (Search)”-fülre, azon belül pedig a „Clubs”-gombra!
3. Írd be a keresőbe a következőt: 3. lila-fehér Movember, majd kattints a megfelelő Clubra!
4. Kattints a „Csatlakozási kérelem” (Request to Join)”-gombra!
5. Amint jóváhagytuk a kérelmedet, már meg is oszthatod velünk eredményeidet!

Lássuk a nyereményeket!
Természetesen ezúttal sem hiányozhat nyereményjátékunk, hiszen azok, akik részt vesznek a versenyben, értékes ajándékokkal lehetnek gazdagabbak.
Aki lefut minimum 60 kilométert a fent említett időszakon belül, az garantáltan átvehet egy az Újpest FC és a BioTechUSA által közösen összeállított ajándékcsomagot. Az a három futó pedig, aki a legkitartóbb lesz a rendelkezésre álló három hétben, az alábbi díjazásban részesül:
1. hely
20 000 Ft értékű BioTechUSA-vásárlási utalvány
Újpest FC 2023/2024-es hazai mez
(választott névvel és számmal ellátva)
Páros VIP-belépőjegy a
Ferencváros elleni mérkőzésre
BioTechUSA-limitált kulacs
Újpest FC 2023/2024-es hazai mez
(választott névvel és számmal ellátva)
Páros VIP-belépőjegy a
Ferencváros elleni mérkőzésre
BioTechUSA-limitált kulacs
2. hely
10 000 Ft értékű BioTechUSA-vásárlási utalvány
Páros A tribün-belépőjegy a
Ferencváros elleni mérkőzésre
BioTechUSA-limitált kulacs
Páros A tribün-belépőjegy a
Ferencváros elleni mérkőzésre
BioTechUSA-limitált kulacs
3. hely
5 000 Ft értékű BioTechUSA-vásárlási utalvány
Páros A tribün-belépőjegy a
Ferencváros elleni mérkőzésre
BioTechUSA-limitált kulacs
Páros A tribün-belépőjegy a
Ferencváros elleni mérkőzésre
BioTechUSA-limitált kulacs
regisztrálj A Nyereményekért!
Tarts velünk idén is, fussunk közösen, és hívjuk fel a figyelmet a prosztatarák veszélyeire 2023-ban is közösen!